„Ott embereket kínoztak, itt embereket gyógyítottak”

„Itt feküdtem 1944. december 31-től 1944. április 11-ig, gránátszilánk sérülés volt a lábamon." „Szeretettel emlékezem Blatykó Jánosra, férjem szeretett nagyapjára, aki itt halt meg." – számos ehhez hasonló üzenetet lehet olvasni a Sziklakórház vendégkönyvében. A Budai Vár alatt található 2300 négyzetméteres kórházat és bunkert a II. világháború alatt és 1956-ban is használták. Csak 2007-ben nyílt meg az érdeklődők számára e földalatti helyszín, Titkos Katonai Kórház és Atombunker című kiállításával, melynek viaszfigurái borzongatóan élethűen hozzák vissza a múltat a látogatók számára. A területet körbejárva megismerkedhetünk az 1944-45 közötti, illetve az 1956-ban zajló eseményekkel, valamint a hadiorvoslás fejlődését is bemutatja a kiállítás, műtőszobát, védőfelszereléseket, vegyvédelmi eszközöket és sugármérőt is láthatunk.

Legalább egy órát szánjanak a látogatásra az érdeklődők, de leginkább arra készüljenek, megrázó élményben lesz részük.

„Teljesen átlagos létesítmény a Sziklakórház abból a szempontból, hogy egy nagy földalatti pincéről van szó. Ami miatt sokkoló, az inkább az, hogy sok „beteggel" találkozhatunk, azaz panoptikumi figurákkal, életjelenetekkel, és így az egész kiállításnak hihetetlen háborús hangulata is van. Itt sokan szenvedtek, haldokoltak. Épphogy csak be kéne kapcsolni a magnót a halálhörgés miatt…", mondja Tatai Gábor, a Sziklakórház szakmai vezetője.

„Ez az egyetlen második világháborús kórház, amit használtak. A világban még számos bunker megtalálható, mint a Honecker- bunker, a Churchill- vagy a Sztálin bunker, a többségüket azonban egyáltalán nem használták. Ez a hely nemcsak tartalék létesítmény volt, hiszen a polgári védelem folyamatosan gyakorlatot tartott a Szent János kórház dolgozói részére, akik a ’80-as évek közepéig gyakoroltak itt"- meséli Tatai Gábor, hozzátéve, a Sziklakórház mindenképpen nemzetközi kuriózum.

„Nagyon jelentős szempont, hogy a várban található, a város közepén, nem pedig a pusztán, mint az angol atombunkerek legtöbbje. Számos tárgyi és épület-emlék található meg a Sziklakórházban. Ellentétben a Hadtörténeti Múzeummal, ahol – bár rengeteg ágyú van felsorakoztatva – azonban nem zajlottak harcok. A kommunista rendszer alatt nem működhetett a Sziklakórház emlékhelyként sem. Kevés emlékhelyünk van 1956-ról. A Corvin Köz és a Széna tér mellett még a Terror Házát lehet megemlíteni, de ez egy pozitívabb hely, hiszen ott embereket kínoztak, itt pedig embereket gyógyítottak".

Az ügyvezetőnél rákérdezek a vendégkönyvben olvasott bejegyzésekre. Tatai úr elmondja, nagyon sokan „járnak vissza" a kórházba. „Sok gyermek megszületett itt. Az 56-os kórterem szülőszoba volt. Vissza is jött egyszer az egyik hölgy, aki itt szült. A lányát is hozta magával. Övé volt a 3-as ágy. De meglátogatott minket olyan is, aki ápoló vagy beteg volt 1944-45 környékén."

Az I. kerület, illetve a vár volt a kormányzati negyed, nem meglepő tehát, hogy a kórházban Horthy Istvánné (Edelsheim- Gyulai Ilona), a Vöröskereszt főápolója is dolgozott, csakúgy, mint Andrássy vagy Sziráki Grófnék.

A II. világháborúban légoltalmi és egészségügyi ellátási okok miatt Dr. Szendy Károly elrendelte egy sebészeti szükségkórház – azaz a „Légókórház" – építését a vár alatt. A létesítményt költségkímélési okok miatt alakították ki a barlangrendszerhez igazodva.

„Az ’50-es évek második felében Szabó bácsi, az akkori gondnok lakott itt. ÁVH- s százados volt, ő felügyelte a létesítményt és az építkezésnél a dolgozókat. 1956 körül részben kompromittálódott emberek dolgoztak itt, akik máshol nem tudtak elhelyezkedni. Szokták találgatni, hogy a kórház a pártállam alatt esetleg valamely fontos ember saját gyógyító helyisége lett volna, de ez nem igaz."

Napjainkban, a Sziklakórház kiállításán korabeli egészségügyi átereszek, műszerek, műtőasztalok, védőruhák, korabeli rádió, gáztartályok és légkezelő is látható. A kiállítás tökéletesen tükrözi a háborús helyzeteket. Tatai Gábort arról kérdezem, nem aggódnak-e amiatt, hogy egy-egy eszköz esetleg eltűnik.

„Csoporttal vonulnak a látogatók. Persze, volt már, hogy elloptak egy szappant, de különösebben nem tudnak vele mit csinálni. A többség tiszteletben tartja, hogy ez egy háborús emlékhely, ahol ezrek szenvedtek és haltak meg. Ha nem is katonai temető, de akár az is lehetne. A diákcsoportok is elhallgatnak az első negyed óra után. Nem egy hagyományos múzeumot szerettünk volna létrehozni, telis-tele vitrinnel, hanem az a célunk, hogy a látogatók impressziókkal távozzanak a kiállítás megtekintése után. Erre nagyobb igény van szerencsére, mint arra, hogy a kirakatba elhelyezett tárgyakat messziről szemléljük, és a feliratokat elolvasva tájékozódjunk."

2002-ig a Sziklakórház titkos létesítmény volt. „Fehér lappal indultunk, hiszen a szemtanúk nagy része már meghalt. Általában a legtöbb létesítménynél adatforrás áll rendelkezésre, a mi esetünkben azonban nem volt", mondja az igazgató.

A Sziklakórház eredeti állapotához képest természetesen sok minden változott a helyszínen, a bunkert felújították, és számos korabeli eszközt szállítottak a kiállításra. „Fekete penészt képeljünk el a falakon, szétrothadt, levált aljzattal, és mindenhol csöpögött a víz. Most már kevesebb víz jön be, bár a nagy esőzésekkor most is beázik a bunker…", meséli Tatai Gábor.

Csodálatos, ugyanakkor hajmeresztő történelmi kalandozásra invitálja hát a látogatókat a Sziklakórház. Felnőtteknek és gyermekeknek is érdemes, sőt, kötelező ellátogatni a vár alatti bunkerba.