Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Óva intik Obamát a csökkentéstől

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 12. 15:15

Az afganisztáni háború „nagy árára” figyelmeztette Barack Obamát pénteken egy független amerikai szakértői csoport, amely szerint az elnöknek meg kell fontolnia a katonai küldetés szűkítését, ha decemberi felülvizsgálata arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi stratégia nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.

A Richard Armitage volt külügyminiszter-helyettes és Samuel Berger volt nemzetbiztonsági tanácsadó által vezetett, 25 szakértőből álló csoport lát „biztató jeleket" Afganisztánban, így például a biztonsági erők javuló kiképzését, más fejlemények viszont kevésbé bátorítónak talál.

„A homályos helyzet és a magas ár felveti azt a kérdést, hogy az Egyesült Államoknak nem most kellene engednie kitűzött céljaiból és csökkentenie katonai jelenlétét Afganisztánban" – veti fel a csoport 98 oldalas jelentésében.