Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pakisztán támogatásra vár

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. április 7. 13:03

Feltétel nélküli támogatásra van szüksége Pakisztánnak számos területen az ország létét is fenyegető al-Kaida terrorhálózat, illetve a tálib mozgalom elleni harchoz – közölte Aszif Ali Zardari pakisztáni elnök Washington képviselőivel.

A pakisztáni elnöki hivatal keddi közleménye szerint Zardari Iszlámábádban tárgyalt Richard Holbrooke-kal, Washington pakisztáni és afganisztáni különmegbízottjával és Mike Mullen tengernaggyal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével.

Az elnöki hivatal szerint Zardari közölte, hogy Pakisztán elkötelezett a társadalomban meglévő szélsőségesség felszámolása iránt, s ennek érdekében a nemzetközi közösség feltételek nélküli támogatására van szüksége az oktatás és az egészségügy területén, valamint a terrorizmus elleni harchoz nélkülözhetetlen kiképzéshez és eszközök beszerzéséhez.

Zardari a feszültség oldása végett tárgyalásokra is felszólított a szélsőséges fegyveresekkel, vagyis azt kezdeményezte, amit maga Washington is fontolgat.

“A katonai fellépés csak az egyik vetülete a megoldásnak" – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

Barack Obama amerikai elnök korábban felszólította Pakisztánt, hogy vegye komolyan a terroristák ellen harcot. Mondta azt is, hogy az ország csak akkor jut a megnövelt, több milliárd dolláros washingtoni segélyhez, ha Iszlámábád teljesít bizonyos feltételeket, amelyekkel a szélsőséges fegyveresek elleni harca megítélhető.

Obama nyilatkozata felbosszantotta a pakisztáni vezetőket, és egyben kidomborította Washington Pakisztánnal szembeni bizalmatlanságát. A gyanakvást azok az amerikai aggodalmak váltották ki, hogy a pakisztáni titkosszolgálat állítólag kapcsolatot tart fenn a tálibokkal és más csoportokkal, amelyeknek közük volt az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-erők elleni támadásokhoz.

Pakisztáni ezt cáfolta, s azzal védekezett, hogy pakisztáni katonák százai haltak meg az afganisztáni tálibok elleni harcban, amióta a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli merényletek után Pakisztán megvonta támogatását az afganisztáni táliboktól.

1595885737