Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pár év múlva katonaként térhetnek vissza

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hdgy. |  2010. július 13. 6:54

Kirándulások, kézműves foglalkozások, játékos versenyek, Mini-Megasztár – többek között ez töltötte ki a gyerekek napjait a Kossuth Laktanyában. A katonaszülők gyermekei számára kétszer egy hetes nyári tábort szervezett az 5. Bocskai István Lövészdandár Humánszolgáltató Irodája.

A pályázati pénzből finanszírozott rendezvény a szülőknek segítséget nyújt abban, hogy a kicsiket a nyári szünidő egy-egy hetére biztonságban, jó körülmények között tudják, emellett csak az étkezési költségekhez kell hozzájárulniuk. Sőt, a szervezők szerint még az is lehet, hogy néhányuknak megtetszik a katonaélet és pár év múlva katonaként térnek vissza a Laktanyába.

Ahogy azt Déginé Bulyáki Edit, az iroda vezetője elmondta, a 6-12 éveses korosztálynak szervezett táborok első turnusában huszonkilencen voltak, a 12-én indulóban pedig 26-an vesznek részt.

A fiatalokkal egész héten Sági Éva és Nagy Gyöngyi Pálma a Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pedagógusai, Bessenyei Ágnes gyermekfelügyelő, arcfestő és lufibohóc, valamint Vetési Csaba őrmester foglalkoznak.

Minden reggel játékos feladatok megoldásával kezdődött a nap, a pontokat egész héten gyűjtötték a csapatok, a hét utolsó napján a legeredményesebbek ajándékot kaptak. Ezután általában útnak indultak: voltak már Nagykerekiben és Kismarján, ahol a Bocskai-kúriát nézték meg, de ellátogattak a gyerekek a Nyíregyházi Vadasparkba is. Körsétát tettek a Laktanyában, ízelítőt kaptak a katonai életből, közelharc bemutatót is láthattak. Ezen kívül minden nap időt fordítottak arra, hogy készüljenek a pénteki Mini-Megasztárra, hiszen a gálaműsorra a szülők is meghívást kaptak.

1595904359
 

A gyerekek az általuk kiválasztott műfajban indultak: volt, aki énekelt, táncolt, verset mondott, menetelt, viccet mesélt, s mindenkinek jutott néhány apró ajándék.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen a legjobbnak járó díjat az Anakonda csapat vihette el, ők szerezték a legtöbb pontot a sport – és akadályversenyek, a szellemi totó, a keresztrejtvények, a puzzle és a kincskeresések alkalmával. Az iroda vezetője elégedetten mesélt arról, hogy a Humánszolgáltató Iroda egyik fő célkitűzését, a katonacsaládok egymással való megismertetését elérték, hiszen a tábor utolsó napját együtt töltötték el a Laktanyában.

1595904359
 

Résztvevők:
Anakonda Csoport: Détári Boglárka, Hosszú Martin, Lember Marcell, Sáfár Bettina, Dalos pacsirták: Nagy Zita, Sztelek Dorina, Kerékgyártó Dóra, Szőke Fanni, Szabó Boglárka, Katonák: Mónus Gergő, Nagy Szilárd, Lengyel Kornél, Fekete Balázs, Hosszú Benedek, Újvári Csoma, Táborozók: Seprényi Gergő, Szabó Petra, Boros Patrik, Tigristank: Soós Márton, Piskó Jenő, Piskó Gergő, Hosszú Martin, Jégkrém Csoport: Varga Kamilla, Pályi Panka, Hosszú Viktória, Fényi László, Fényi Tamás, Fényi Bence

1595904360
1595904360