Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Parancsnok születik

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. augusztus 14. 15:07

A területvédelmi erők leendő raj- és szakaszparancsnokainak felkészítése zajlott július második felében az ócsai kiképzőbázison. A kéthetes erőpróbán a Magyar Honvédség hét területvédelmi ezredének tartalékos katonái komplex művelet keretében adtak számot elméleti tudásukról és annak gyakorlati alkalmazásáról.

Magyar_Honvéd_magazin_2024_augusztus_borító

Az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred 30. területvédelmi zászlóaljának szakaszparancsnoka, Besei Péter Miklós hadnagy elmondta, hogy ezúttal nem a hagyományos értelemben vett kiképző, hanem mentor szerepkörben segítették a parancsnoki feladatok végrehajtását gyakorló tiszti és altiszti állományt. A hét területvédelmi ezred vezető beosztásainak betöltésére készülő tartalékosok előbb elméleti oktatásban részesültek, majd a védekező és támadó mozzanatok irányítását sajátították el, a felkészítés utolsó napján pedig éleslövészet várt rájuk Ócsán.

A komplex műveletek részeként egyebek mellett átkarolást is gyakoroltak a résztvevők, amelynek mozzanatait az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred kiképzője, Babik Zoltán törzsőrmester a tartalékosok mellett haladva, közelről kontrolálta.

– A támadó művelet során két szakasz különböző irányból kezdte meg a mozgást, majd körbefogták az ellenséget. Az átvizsgáló szakasz megtisztította a harcárkot, ezt követően a manőverező tűzcsoport a BTR-ek fedezékében felzárkózott, majd a harcjárművek segítségével leküzdötték a szemben álló erőket – foglalta össze az altiszt a többször is begyakorolt feladat lényegét.

További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 16-án, pénteken megjelenő számában!