Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pattanásig feszült a helyzet Koszovóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. július 26. 11:03

A koszovói rendőrség különleges egysége megpróbált elfoglalni két átkelőhelyet július 26-án, kedd hajnalban a zömmel albánok lakta fiatal állam északi részén, a Szerbiával közös határon – közölte Bajram Rexhepi koszovói belügyminiszter. Az egyik átkelőt, Brnjak határállomást a koszovói rendőrök ellenőrzésük alá vonták, de a másikhoz, Jarinje határátkelőhöz nem jutottak el, mert feldühödött helyi szerbek állták útjukat.

Hírek szerint NATO-katonákat vezényeltek a helyszínre, és odautazott a szerb kormány két Koszovó-ügyi illetékese is, Goran Bogdanovic miniszter és Borko Stefanovic, az Európai Unió égisze alatt márciusban megkezdett szerb-koszovói tárgyalásokon résztvevő szerb küldöttség vezetője.

Beszámolók szerint a helyzet pattanásig feszült.

A két határállomást 2008-ban Koszovó Szerbiából való kiválása ellen tiltakozó szerbek felgyújtották; azóta lényegében nem volt ellenőrzés ezen a két átkelőn. A koszovói kormány azzal indokolta a rendőröknek a határra vezénylését, hogy érvényt akarnak szerezni annak a hat nappal ezelőtti intézkedésnek, amellyel Pristina megtiltotta a szerb áruk importját Koszovóba.

A különleges rendőri egységek – összesen nagyjából 40 rendőr – kivezénylése előtt alig néhány órával Hashim Thaci koszovói miniszterelnök menesztette a koszovói rendőrség parancsnokát, Reshat Maliqit. A rendőri vezető menesztése után a koszovói közszolgálati tv-ben cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint azért kellett távoznia posztjáról, mert ellenezte a két határátkelő ellenőrzés alá vonását.

Ez a koszovói kormány első próbálkozása, hogy kiterjessze hatalmát Koszovó egész területére – írta az éjszakai műveletről a Koha ditore, a legnagyobb példányszámú pristinai lap. A pristinai kormány fennhatósága még most, három és fél évvel a függetlenség kikiáltása után sem terjed ki Koszovó északi csücskére, ahol három járásban nagyjából 60 ezer szerb él egy tömbben. Ezen a területen továbbra is a szerb jogszabályok vannak érvényben, cirill betűsek a feliratok, az emberek dinárral fizetnek és autóikon szerbiai a rendszámtábla.

Szerb sajtóértesülések szerint a koszovói kormány nem egészen egy éve ötmillió eurót különített el „Észak-Koszovó integrálására", vagyis arra, hogy kiterjessze befolyását erre a területre.

Belgrádban hevesen bírálják a rendőri akciót

Heves bírálatokat váltott ki Belgrádban az a pristinai döntés, amelynek alapján koszovói kommandósok kedd hajnalban megpróbáltak elfoglalni két átkelőt a zömmel szerbek lakta Észak-Koszovóban.

Ivica Dacic szerbiai belügyminiszter a leghatározottabban elítélte a koszovói rendőrség különleges egységének akcióját, amelyet „az úgynevezett független Koszovó északi részének erőszakos integrálására tett kísérletnek" nevezett.

Goran Bogdanovic Koszovó-ügyi miniszter felszólította a nemzetközi közösséget, hogy akadályozza meg az erőszak elharapózását a szerbek lakta térségben. Az észak-koszovói szerbek kedd reggel Leposavic városánál továbbra is kamionokkal és munkagépekkel tartják blokád alatt a Jarinje határátkelő felé vezető főutat, s fogadkoznak, hogy addig nem távoznak onnan, amíg a koszovói rendőrök nem vonulnak vissza a térségből.