Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pénzhiány miatt rabol az al-Kaida?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 26. 10:57

Álarcos fegyveresek legalább tizenöt embert megöltek és tucatnyi ékszerüzletet raboltak ki kedden Bagdadban. Az iraki hatóságok feltételezik, hogy a támadást az al-Kaida terrorszervezet tagjai hajtották végre. A rablók először bombát robbantottak egy üzletekkel teli zsúfolt utcán, amelynek a végén két épületben ékszerboltok vannak, s megöltek négy járókelőt.

Egy szemtanú szerint öt, vagy hat gépkocsival érkeztek, s mindegyikből három álarcos fegyveres ugrott elő.

A rakétagránátokkal, géppisztolyokkal és pisztolyokkal felfegyverkezett támadók először csak a levegőbe lőttek, hogy elriasszák a járókelőket, majd az ékszerüzletek arannyal teli kirakatait vették célba. A körülbelül negyedórás támadás alatt kilenc kereskedővel és két járókelővel végeztek, mielőtt az összetört kirakatokban lévő ékszereket összeszedve távoztak.

Kászim al-Muszávi vezérőrnagy, a hadsereg szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az akció mögött az al-Kaida állhat, mert a szervezet pénzhiányban szenved, és híre kelt, hogy rablásokra készül. A kedden történteken egyértelműen felfedezhető az al-Kaida keze nyoma – fogalmazott az AP-nek.

Megfigyelők szerint az iraki hatóságok hajlamosak arra, hogy mielőtt alapos vizsgálatot végeznének, az al-Kaidát tegyék felelőssé az Irakban történő erőszakcselekményekért.