Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Perzsa leopárdokat fogadtak örökbe

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: Rácz Tünde |  2022. június 10. 7:15

A HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) a Fővárosi Állat- és Növénykert két perzsa leopárdjának örökbefogadója lett június 8-án, szerdán.

RT1_5833

A HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. fontos szerepet tölt be a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kivitelezésében, többek között rendszerintegrátori szerepkörben, amelynek részeként a különböző hadiipari beszállítók termékeinek olyan módon történő egymáshoz illesztése a cél, hogy az maradéktalanul kiszolgálja a Magyar Honvédség felhasználói elvárásait. Így – egyebek mellett - a haderőfejlesztés során beszerzett páncélozott harcjárművek, azaz a Gidrán és a Lynx gyalogsági harcjármű, valamint a Leopard harckocsik esetében is a társaság közreműködésével valósul meg a „szelídítés”.

Állami tulajdonú nagyvállalatként arra törekednek, hogy a stabilitás-védelem-innováció hármasa ne csak szakmai tevékenységükben, de társadalmi szinten is meg tudjon jelenni: a környezetvédelmi világnap kiváló alkalmat adott arra, hogy támogassák az Állatkerti Alapítványt és örökbe fogadjanak két párducot. Az elmúlt évben a Magyar Honvédség több Leopard 2A4 típusú harckocsit is beszerzett és további darabok hadrendbe állítása tervezett. Többek között ezért is döntött úgy vállalat, hogy örökbe fogad két csúcsragadozó kölyköt.

RT1_5725

A Fővárosi Állat- és Növénykert hagyományteremtő módon, több mint 20 évvel ezelőtt indította el örökbefogadási programját. Napjainkra már több ezren tagjai a nevelőszülői közösségnek, és ezáltal olyan különleges esemény részesei is lehetnek a jótékonykodók, mint az Állatkerti Nevelőszülők Találkozója, ahol az örökbefogadott állat gondozójával beszélgethetnek „befogadott” állatuk mindennapjairól. Immáron a HM EI Zrt. is tagja ennek a közösségnek.

Az örökbefogadási ceremónián Ács Gábor, a HM EI Zrt. Igazgatási és Szervezési Iroda, Kommunikációs és Marketing Osztály vezetője vette át az adoptálást bizonyító oklevelet. Mint fogalmazott: „nagy örömükre szolgál, hogy a vállalat is az állatkerti örökbefogadási program nevelőszülői közé tartozhat; ezzel egy olyan közösség tagjaivá váltunk, melyben a felelősségvállalás kiemelt fontosságú érték, ahogyan társaságunknál is” – hangsúlyozta az osztályvezető.

RT1_5864

Amir és Arya, a perzsa leopárdok 2021. szeptember 10-én születtek a fiatal tenyészpár, Banu és Akhum nászából. Az Afrikában és Ázsiában honos leopárdok, vagy más néven párducok a forró nyarat és a téli hideget egyaránt elviselik, még a hó sem idegen számukra. A csúcsragadozók étlapján közepes méretű patások, főként vadkecskék és vadjuhok szerepelnek, de gyakran zsákmányolnak kisemlősöket és madarakat is. Könnyen összetévesztik őket az újvilági jaguárral, hiszen mindkét nagymacska szőrét foltgyűrűk, rozetták tarkítják. Azonban a leopárdok foltgyűrűi belül üresek, a jaguár esetében pedig legtöbbször a mintázat közepén is található egy folt. A leginkább éjszaka aktív nagymacskák rendkívül ügyes és fürge vadászok: ötvenöt kilométer per órás sebességgel tudnak futni, hat méter távolságra és akár három méter magasra is képesek felugrani. Nem meglepő tehát, hogy a csúcstechnikával felszerelt harceszközök is a Leopard nevet viselik.

RT1_5746

Testhosszuk akár a két métert is elérhetik, testtömegük pedig negyven kilogrammtól akár a mázsás súlyig is terjedhet. Vadonbeli állományukat körülbelül 150 példányra becsülik és nagyjából ugyanennyi él állatkerti körülmények között. Az európai állatkertek tenyészprogramot hirdettek a veszélyeztetett faj megmentése érdekében, ennek részeként a Fővárosi Állat- és Növénykertben is születtek már leopárdkölykök.

Az állami tulajdonú nagyvállalat büszkén jelentheti ki, hogy már nem csak a Magyar Honvédségnek, hanem nekik is van leopárdjuk. Rögtön kettő is.