Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pluszpontok, nagyobb esély - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. október 16. 15:22

Az idei tanév kezdetén ismét alternatívaként kínálta az önkéntes katonai szolgálat vállalásának lehetőségét a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elsősorban azoknak a fiataloknak, akik valamilyen okból kénytelenek voltak elhalasztani a felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék kipróbálni magukat a katonai pályán. Közel háromszázötvenen éltek az alkalommal, és kezdték meg szeptember elején a felkészítés első ciklusát.

MH_2022_10_borító

A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben a Magyar Honvédség – csatlakozva a kormány munkahelyteremtő programjához – a speciális önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálat lehetőségét felajánlva segített azokon, akik például a pandémia következtében veszítették el a munkahelyüket. Az akkori érdeklődők létszáma és a kiképzésük terén elért eredmények alapján egy új, állandó szolgálati jogviszony létesítéséről született döntés: a honvédelmi tárca 2021 nyarán jelentette be az önkéntes katonai szolgálat vállalásának lehetőségét.

Az új szolgálati forma elsősorban olyan, a honvédelem ügye iránt érdeklődő fiataloknak szól, akik valamilyen okból kénytelenek voltak elhalasztani felsőfokú tanulmányaik megkezdését, egy év múlva viszont ismét jelentkezni szándékoznak valamelyik főiskolára, egyetemre. A honvédség szervezeti keretében ugyanis a katonai kiképzés mellett lehetőségük van a felvételi vizsgára készülni. Ugyanakkor olyan, a mindennapi életben hasznosítható ismereteket is szerezhetnek ez idő alatt, amelyek megkönnyítik a későbbi elhelyezkedésüket.

További részletek a Magyar Honvéd magazin október 14-én megjelent számában!