Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Portya 10 kilós menetfelszerelésben

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hdgy. |  2010. augusztus 5. 6:27

Hetven kilométeres teljesítménytúrát szervez az 5. Bocskai István Lövészdandár és a Debreceni Honvéd Sportegyesület. A Hortobágyról induló túrára az ország különböző településeiről jelentkeztek civilek, katonák, rendőrök, büntetés végrehajtási intézményben dolgozók, csaknem ötvenen.

Az immár második alkalommal megrendezett Bocskai Portya augusztus hetedikén,
szombaton reggel 9 órakor indul a hortobágyi Kilenclyukú hídtól és Hajdúböszörmény
érintésével Hajdúhadházon ér célba. Az egészséges életmódot és a testmozgást népszerűsítő
rendezvényen a katonák és a civil lakosság közötti kapcsolat erősítésére is lehetőség nyílik. A
hetven kilométeres távon mentő követi a túrázókat, akik 5 kilométerenként frissítőpontokon
kapnak ivóvizet és útbaigazítást. A Bocskai Portya nem verseny, a cél, hogy a résztvevők
a távot az előírt menetvonalon, és az adott szintidő, 16 óra alatt úgy teljesítsék, hogy
szellemileg és fizikailag alkalmasak legyenek esetleges további feladatok ellátására.

A
katonák egyébként gyakorló ruhában, 10 kilós menetfelszereléssel gyalogolnak, a többi
résztvevő egyszerű sportöltözetben. A teljesítménytúrázók vasárnap éjjel érnek célba
Hajdúhadházon, s itt az 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképzőbázisán foglalják
el szálláshelyeiket.

Címkéksport