Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Puccs várható Thaiföldön?

Szöveg: Magyar Hírlap/honvedelem.hu |  2008. november 27. 12:05

Thaiföldön teljes a káosz. Kormányellenes lázadók augusztus óta megszállva tartják a kormánynegyedet, kedden pedig elfoglalták a Szuvarnabhumi nemzetközi repülőteret is, sok ezer utazó ottrekedt. Bagkok két repülőterén bombák is robbantak, négy ember megsebesült, meg nem erősített hírek szerint haláleset is történt.

Az ellenzéki Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) sárga inget viselő hívei azt követelik, hogy mondjon le Szomcsai Vongszavat kormányfő, aki nem egyéb, mint a 2006-ban katonai államcsínnyel megdöntött Thakszin Sinavatra volt miniszterelnök bábja és rokona, ugyanolyan korrupt, mint elődje volt. Szomcsai Vongszavat kormányfőnek a bangkoki nemzetközi repülőtérre kellett volna megérkeznie hazatérőben Peruból, az ázsiai-csendes-óceáni csúcstalálkozóról, de gépe végül Thaiföld északi részén szállt le a bangkoki tüntetők miatt. Utazás közben kapta meg Anupong Paochindának, a hadserege főparancsnokának visszafogott felkérését: inkább mondjon le, és írja ki a választásokat. A főparancsnok kijelentette, hogy egyelőre a kormány a helyzet ura, de kevés kétséget hagyott afelől, hogy a súlyos válságból a hadsereg is keresi a kiutat.

Az ellenzéki PAD közölte, hogy csak akkor hajlandó tárgyalni, ha Szomcsai Vongszavat lemond. A kormányfő abban reménykedik, hogy a tüntetők belefáradnak a tiltakozásba, az emberek pedig abba, hogy az államgépezet megbénult, a hivatalok nem működnek, az idegenforgalom szünetel.

A thaiföldi miniszterelnök nem oszlatja fel a parlamentet, és nem ír ki előre hozott választásokat – mondta a bangkoki kormány szóvivője, miután a hadsereg főparancsnoka távozásra szólította fel a kormányt.

Címkéklőtér