Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pumák váltják a régi Mardereket Németországban

2007. december 7. 8:54

Németország 405 darab Puma lánctalpas gyalogsági harcjárművet rendelt, melyek darabja 10,4 millió dollárba kerül. Két évvel ezelőtt a német hadsereg már megkapta az első 30 darab Pumát, hogy a csapatok kiértékelhessék és megszokhassák.

A hadsereg eredetileg 1100 darabot szeretett volna rendelni a Pumákból, hogy lecserélhessék a hidegháború éveiből visszamaradt Mardereket, de úgy tűnik, a hadseregnek be kell érnie az eredetileg tervezett járművek felével. A csapatoknak tetszett az új jármű, de az adófizetőket elrettentette a magas ár.

A Marder gyártásakor még a kor élvonalát képviselte, hasonlóan a Puma is ma az egyik legkorszerűbb harcjármű. Az alapmodell távirányítható (a harcjármű belsejéből), páncéltoronyra erősített harminc milliméteres automata ágyúval van felszerelve. Ez a fajta távirányítású rendszer jól szerepelt Irakban, ahol széles körben alkalmazták az amerikai harcjárműveken.
A Puma páncélvédettségét három szint adja, attól függően, hogy hány darab panelt szerelnek fel a járműre. Az első szint felszerelése egy 29,4 tonnás járművet eredményez, amely a tüzérségi lövedékek repeszei, a nehéz géppuskák lövedékei (14,5 mm-esig) és páncéltörő rakéták (RPG) ellen védi a benne ülőket. További panelek felhelyezésével 31,5 tonnás, illetve 43 tonnás változat születhet. A németek a 31,5 tonnás változatnál maradtak, mint standard modell. A jármű csúcssebessége így 70 kilométer/óra. Ez a változat teljes körű védelmet nyújt a 14,5 milliméteres lövedékek ellen, és bizonyos fokú védettséget a 30 milliméteres lövedékekkel szemben. A Puma 30-as kaliberű ágyúja olyan, számítógép vezérelte gránátok kilövésére is alkalmas, amelyek az épületek belsejében robbannak, vagy az ellenség gyalogsága fölött, ha azok fal mögött vagy lövészárokban keresnek menedéket. A 30-as ágyú tűzgyorsasága eléri a 200 lövést percenként, és hatótávolsága megközelíti a 3 kilométert. A járműbe 400 db 30 milliméteres gránát tölthető, és több mint 2000 darab lőszer a 7,62-es géppuskához. Az eszközre kiegészítésképpen felszerelhető még irányított rakétavető vagy automata gránátvető is. A 30 milliméteres ágyúhoz kifejlesztettek egy páncéltörő lövedéket is, amely a gyalogsággal szemben is hatásos (FAPIDS-T: Frangible Armor Piercing Incendiary Discarding Sabot-Tracer). A jármű 3 fős kezelőszemélyzettel (parancsnok, ágyúkezelő és vezető) rendelkezik, és a hátsó, légkondicionált utastérben 8 fő gyalogos katona vagy egyéb felszerelés szállítására alkalmas. A Puma egyúttal „digitális" is: az amerikai hadsereg sikereinek hatására a németek is felszerelik páncélozott harcjárműveiket a „harctéri internet" kommunikációs rendszerrel.

A Pumák gyártása az évtized végére fejeződik majd be.

(Forrás: haborumuveszete.hu)