Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zuhanykocsikat rendszeresítenek a kínai hadseregben

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2007. december 7. 8:15

Érdekes bejelentést tettek a kínai hadsereg illetékesei: zuhannyal egészítik ki a katonák felszerelését. Így minden terepen szolgáló egyenruhás, hetente egyszer meleg fürdőben részesülhet.

A kínai hadsereg vezetésének tervei szerint, hamarosan zuhannyal egészül ki a kínai katonák felszerelése. Nem fejenként kap minden majd minden közlegény és közleány egy-egy zuhanyt, hanem egyszerre húsz fő befogadóképességű mobil zuhanyzókat rendszeresítenek a hadseregben. Az alig öt perc alatt összeállítható, tíz négyzetméter alapterületű zuhanytermecskét külön jármű hordozza, amely ráadásul még álcázott is. A zuhanykocsik révén a terepen szolgáló katonák hetente egyszer meleg fürdőben részesülhetnek