Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Püspökszilágyon köszöntötték az újoncokat

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn | Fotó: a szerző felvételei |  2020. december 10. 18:21

Az alapkiképzés ünnepélyes megnyitóján, a püspökszilágyi Kiképző Bázis és Lőtéren köszöntötte Vadászi Norbert alezredes, az alakulat megbízott parancsnokhelyettese az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz bevonult újoncokat december 9-én, szerdán.

alapkiképzéspüspökszilágy (7)

Köszöntőjében Vadászi Norbert alezredes úgy fogalmazott: a katonai hivatás a legnagyobb önfeláldozást igényli. „Örömmel tölt el, hogy vállalják ezt a kihívást. Hosszú út vár önökre, aminek most érkeztek az első és egyben legfontosabb szakaszához, az alapkiképzéshez” – mondta.

A parancsnokhelyettes kiemelte: a katonai közösségeknek a társadalomban példaértékű szerepet kell betölteniük. „A Magyar Honvédségre olyan eszmei értékek jellemzőek, mint a bajtársiasság, a becsület, a hűség és az önfeláldozás” - fogalmazott, hozzátéve: a jelenlévők az alapfelkészítés vállalásával elhivatottságot jeleztek, éppen ezért bízik benne, hogy az előttük lévő hosszú, rögös utat szorgalommal, egymást segítve precízen, magabiztosan és határozottan végig tudják majd járni.

alapkiképzéspüspökszilágy (6)

A kiképzés január 15-ei zárása után a katonák - a dandár mellett - az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél, az MH Katonai Rendészeti Központnál, az MH Anyagellátó Raktárbázison, az MH Geoinformációs Szolgálatnál, valamint az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison szolgálnak majd.

×