Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rasmussen: közel került a líbiai művelet vége

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. október 22. 15:17

Bani Valíd és Szirt elestének híre nyomán sokkal közelebbivé vált az a pillanat, amikor véget ér a líbiai nép megvédelmezését célzó küldetés – állapította meg október 20-án, csütörtökön közzétett nyilatkozatában Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.

Az atlanti szövetség első számú politikai vezetője közölte, hogy a műveleteket az ENSZ-szel és a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanáccsal összehangolva fogják beszüntetni.

„A NATO és partnerei sikeresen megvalósították az Egyesült Nemzetektől kapott mandátumot, amely a líbiai nép megvédését célozta" – hangoztatta Rasmussen.

1595926276
„Kadhafi ezredes rémuralma 42 év után végleg lezárult. Líbia új szakaszt kezdhet történelmének hosszú, sötét fejezete után" – állapította meg a főtitkár, hangsúlyozva, hogy Líbia népe most valóban maga dönthet saját sorsáról.

Minden líbiait arra szólított fel, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket, és együtt munkálkodjanak „a fényesebb jövő építésén". Az Átmeneti Nemzeti Tanácshoz azzal a felhívással fordult, hogy akadályozza meg a civilek elleni megtorlásokat, és mutasson önmérsékletet a legyőzött Kadhafi-párti erőkkel való bánásmódot illetően.

Rasmussen nyilatkozata nem tért ki kifejezetten Kadhafi személyes sorsára.

A NATO március óta látta el az ENSZ Biztonsági Tanácsától kapott felhatalmazás alapján a líbiai küldetést, amelynek hármas célja volt: a líbiai légtérben a repülési tilalom érvényesítése (hogy a levegőből ne lehessen támadni a líbiai polgárháború során a lakosságot), a tenger felől a fegyverszállítási tilalom betartatása, valamint a harcok által fenyegetett civilek megvédése, erő alkalmazásával is. Ez utóbbi, harmadik célfeladat alapján hajtottak végre légi csapásokat a Kadhafi-erők katonai objektumai, illetve harci egységei ellen.

CímkékENSZNATO