Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rekordszámú jelentkezés az NKE-re

Szöveg: Sallai Zsófia |  2023. március 11. 14:07

Idén volt a legmagasabb a felsőoktatásba jelentkezők száma az elmúlt 12 évben, több mint 126 ezren nyújtottak be érvényes jelentkezést a 2023. szeptemberben induló képzésekre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) közel 16 százalékos növekedés tapasztalható a jelentkezések számában az előző évhez képest. Az NKE melletti elköteleződést mutatja, hogy jelentősen nőtt az elsőhelyes jelentkezések száma.

NKE

A 16 százalékos növekedés azt mutatja, hogy a magyar fiatalok számára meghatározó a biztos jövő egyetemére történő jelentkezés, mert a veszélyek korában felértékelődik az állam szerepe, amelyben egy jól szervezett állam tudja csak megvédeni az állampolgárait. Így a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szerepe is egyre jelentősebbé válik, hiszen a közép-európai régió elismert államtudományi és közszolgálati felsőoktatási intézménye, a hazai és nemzetközi közigazgatási, rendészeti és honvédelmi, valamint a vízügyi szakemberek képzésének bázisintézménye, ahol a hallgatók arra készülnek, hogy egész életükben a közt szolgálják. Az NKE jól szervezett, átlátható struktúrával rendelkező intézmény, egyedi és speciális oktatási, kutatási portfólióval rendelkezik, az itt folyó képzések többsége csak ezen az egyetemen érhető el.

Az idei évben az NKE-re jelentkező 5563 fő 11197 jelentkezést generált, tehát átlagban egy jelentkező két szakra, vagy két munkarendre, vagy két finanszírozási formára adta be jelentkezését.

Az NKE-n továbbtanulni vágyók 40,46 százaléka jelentkezett az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karra, első helyen 34,38 százalékuk jelölte meg a kar valamelyik képzését. A jelentkezések 35,74 százaléka érkezett a Rendészettudományi Karra (RTK), amelynek képzéseit első helyen 39,90 százalék jelölte meg. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Karra 18,12 százalék jelentkezett, amelynek képzéseit első helyen 20,51 százalék jelölte meg. A Víztudomány Karra (VTK) az összjelentkezések száma 104,84 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest, míg első helyen 111,34 százalékuk jelentkezett.

A Rendészettudományi és a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karok hallgatói életre szóló hivatást és feladatot kapnak, és ehhez járul még az a kiszámítható karrierpálya is, amely az egyetemre történő belépéskor megkezdődik, hiszen szolgálati jogviszonyuk lesz, és illetményben részesülnek. Ez a jelentkezések számában is érzékelhető, hiszen a katonai vezetői és a bűnügyi nyomozói szakok továbbra is a legnépszerűbbek között vannak.

Az NKE-n az államtudományi és közigazgatási területen tanulók versenyképes tudásra tehetnek szert, az államigazgatási pálya pedig vonzó karrierútként várja őket. Az ÁNTK képzései közül a legnépszerűbb szakok az államtudományi osztatlanmesterszak, a közigazgatás-szervező, valamint a nemzetközi igazgatás alapképzési szakok. A Víztudományi Karon szerzett diplomával a vízügyi szolgálat és a víziközmű ágazaton kívül a versenyszférában is el lehet helyezkedni.

Mindemellett az NKE a hazai felsőoktatást tekintve is egyedülálló programokat működtet. Ilyen például a Magyar Diplomáciai Akadémia és a Nemzetek Európája Karrierprogram, amelyek a diplomácia utánpótlását, valamint a nemzetközi karrierre készülők képzését hivatottak elősegíteni. A Ludovika Collegiumnak köszönhetően pedig a legeltökéltebb fiataloknak lehetőségük nyílik arra, hogy az egyetemi tanulmányaik mellett személyre szabott oktatásban részesüljenek, amely szakmai mentorprogramot és külföldi gyakornoki programot is biztosít számukra.

Az NKE az egyetemek élvonalába tartozik, tudományos pozícióját tekintve pedig egyedülálló lehetőségekkel rendelkezik. A várható pályakezdő bruttó átlagbérek alapján állította sorrendbe a szakokat az UNIside internetes portál, amelynek 15-ös listáján az NKE több képzése is szerepel. A legjobban fizető szakok közül négy az államtudományi képzési területről került ki, amely területen egyedüliként az NKE hirdet képzést. A lista első helyére az NKE HHK-n meghirdetett katonai vezetői alapszakon végzettek kerültek, 650 ezer forintos bruttó jövedelemmel. A harmadik helyen szerepel a katonai logisztika 564 ezer forintos havi bruttó átlagjövedelemmel, amely képzésére szintén csak az NKE HHK-n van lehetőség jelentkezni. A lista nyolcadik és kilencedik helyeit az NKE RTK két szakja foglalja el. A rendészeti igazgatási szak diplomásainak havi bruttó átlagjövedelme 482 ezer forint, míg a bűnügyi igazgatási alapszakon végzettek átlagosan bruttó 478 ezer forintot keresnek havonta. A vízügyi diplomával rendelkező szakemberek kezdő fizetése mintegy bruttó 600 ezer forint.

Az egyetemekre és főiskolákra idén összesen 126449-en jelentkeztek. 88074-en jelentkeztek alapszakra, tavaly 63622-en. Mesterképzésre 21396-an szeretnének bekerülni, tavaly ez a szám 18193 volt. Az osztatlan képzésre jelentkezők száma a tavalyi 11090-ről 12232-re nőtt. Felsőoktatási szakképzésre 4747-en próbálnak bekerülni (tavaly 6285 jelentkező volt). Az első diplomaszerzésre jelentkezők száma 100 ezerre nőtt, tavaly 74 ezer volt, mindez 34 százalékos emelkedést jelent.

Forrás: uni-nke.hu