Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rend a lelke mindennek!

Szöveg: PRT-9 szóvivő |  2010. november 17. 12:57

Camp Pannónia olyan, mint egy kis település, és mint mindenhol, itt is gondoskodni kell a belső rendről: az afganisztáni katonai táborban négy horvát katona ügyel a szigorú szabályok betartására. A rutinos nyomozóknak és katonáknak nem ez az első missziójuk. De milyen a viszonyuk a magyarokkal?

Mivel katonákról van szó, ezért a rendet mindenki számára szabályok határozzák meg. Ezeknek a betartásáról gondoskodik a négy horvát munkatársunk. Mindannyian tapasztaltak, nem ez az első missziójuk Afganisztánban.

1595910055
Valamennyien dolgoztak már Kabulban: akad közöttük olyan is, aki már negyedik alkalommal van itt.

A csapatban három általános és egy bűnügyi nyomozó kapott helyet. Folyamatos szolgálatban váltják egymást, ellenőrzik a tábort és a mellette működő „PRT-piacot" is. Feladatukhoz tartozik a táborba érkezők ellenőrzése, kísérése és természetesen a nyomozások lefolytatása. Ha a feladat – például egy közúti baleset a városban, amelyben a PRT is érintett – megköveteli, akkor a városban is ők intézkednek, egyeztetve a helyi rendőrökkel.

Az elmúlt három hónap számukra sem telt eseménytelenül, eddig tizenkét esetben volt szükség nyomozási szakértelmükre.

1595910056
Közúti baleset, tulajdon sérülése, katonai fegyelem megsértése, baleseti sérülés és öngyilkos merénylet részleteinek tisztázása érdekében folytattak eddig nyomozást. A tizenkét esetből tizenegyet már lezártak, már csak egy esetben zajlik a vizsgálat.

A csapat jelenlegi összeállításában először dolgozik így együtt. Még Debrecenben találkoztak, de az eltelt idő összekovácsolta őket. Nagyon kedvelik ezt a tábort, mert Kabulhoz képest kicsi és mindenki ismer mindenkit: olyan itt, mint egy nagy családban. Jó a magyar katonákkal együtt dolgozni, mert fegyelmezettek és senkivel sincs problémájuk. A horvát katonai rendészek úgy érzik, hogy a magyar katonák elfogadták őket.