Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendhagyó filmpremier a Múzeumok Éjszakáján

Szöveg: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum | Fotó: a múzeum felvételei |  2021. június 24. 10:46

A Nemzeti Filmintézet Filmarchívum igazgatóság, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai a két intézmény együttműködésének keretében arra vállalkoztak, hogy az 1918–1919-es évek legnépszerűbb híradósorozatának, Az Est Filmnek nemrégiben, a Filmarchívum raktárából előkerült eredeti kameranegatívjaiból négy, eddig elveszettnek hitt filmriportot rekonstruáljanak. A tekercseket a Nemzeti Filmintézet Filmlabor igazgatóság digitalizálta, ezután vált lehetővé a felvételek kutatása, beazonosítása.

HIM_FILMBEMUTATÓ (3)

A katonai témájú filmriportok a Székely hadosztály zászlószentelését, egy győztes csatában helytálló páncélvonatot és legénységét, az északi határ védelmére induló honvédeket, valamint leszerelt, cipőtisztításból élő katonákat örökítettek meg.

A Filmarchívum 2018-19-ben készült, nagysikerű Filmhíradók 100 éve sorozatához hasonlóan ezúttal is a korabeli napilapok beszámolói alapján írt narráció teszi értelmezhetővé az eredetileg néma filmfelvételeket.

HIM_FILMBEMUTATÓ (1)

Az új, rekonstruált filmfelvételeket első ízben kiállítási kulisszák között, a hadtörténeti múzeum közelmúltban megújult, „Piavétól a Donig, a Dontól a Dunáig” című tárlatán tekinthetik meg az érdeklődők.

A Magyarország 1918–1945 közötti katonai történetét bemutató állandó kiállítás 2020-ban, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával szakmailag és technikailag egyaránt átalakult, annak érdekében, hogy az 1918–1921 közötti sorsfordító történelmi eseményeket – azok centenáriuma kapcsán – látványosabb, élményközpontúbb, az oktatás számára is eredményesebb módon tárhassa a látogatók elé.

HIM_FILMBEMUTATÓ (5)

Ennek a törekvésnek fontos eleme a korszakhoz és a témához kapcsolódó filmfelvételek szerepeltetése a tárlat szerves részeként, egykori események résztvevőit és a korszak légkörét is közelebb hozva a ma emberéhez.

A kiállítást és az új, rekonstruált filmeket elsőként a Múzeumok Éjszakáján, június 26-án, szombaton 18 órától láthatja az érdeklődő közönség.

HIM_FILMBEMUTATÓ (4)
Forrás: militaria.hu