Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendkívüli tanácskozást tartottak a NATO védelmi miniszterei

Szöveg: Honvédelmi Mininsztérium | Fotó: NATO |  2022. március 16. 21:20

Rendkívüli ülést tartottak a NATO védelmi miniszterei március 16-án, szerdán. Ennek során áttekintették a NATO védelmi képességeinek erősítésére irányuló kezdeményezések helyzetét. A találkozó másik munkaülésén a kiemelt NATO partnerek - köztük Ukrajna - részvételével vitatták meg a NATO keleti határainak biztonságát érintő kérdéseket.

20220316_OpeningRemarks 2nd NAC-7

Magyarország képviseletében Szabó István honvédelmi államtitkár vett részt az üléseken. Az államtitkár elitélte az orosz agressziót és egyértelművé tette, hogy Magyarország mindent megtesz az ukrajnai helyzet humanitárius következményeinek enyhitése érdekében. Ennek keretében a magyar történelem legjelentősebb humanitárius segélycsomagja állt össze, a menekültek számára pedig a lehető legjobb körülmények kialakitására törekszenek a magyar hatóságok és a velük együttműködő civil szervezetek.

Szabó István azt is kiemelte, hogy az Észak Atlanti Szövetség a keleti szomszédságunkban kialakult helyzetre arányos és védelmi jellegű intézkedéseket hozott, amelyek növelik a NATO egészének biztonságát. Egyben hangsúlyozta, hogy a NATO intézkedések alapvető pillére a NATO tagállamok nemzeti haderőfejlesztése és közös kiképzése. A haderőfejlesztés kapcsán Magyarország időben érzékelte a biztonsági helyzet romlását és a haderőfejlesztési program eredményeként létrejöttek azok a képességek, amelyeket a jelenlegi helyzetben a Magyar Honvédség felhasználhat a magyar emberek biztonságának növelése érdekében. Ezzel együtt nem csak nemzeti képességeink, hanem nemzetközi együttműködési képességünk is számottevően nőtt az utóbbi években.

Az államtitkár elmondta: a Magyar Honvédség ma olyan szinvonalú közös kiképzésre képes NATO partnereinkkel, amelyre korábban nem volt példa. Ezen gyakorlatokban részt vesz az Egyesült Államok, Olaszország, Horvátország és más tagállamok hadereje. Az összekovácsolás és az interoperabilitás növelése támogatja a NATO védelmi erőfeszítéseinek hitelességét és növeli a Magyar Honvédség felkészültségét is - tette hozzá az államtitkár.

20220316_Family Photo-1