Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendőri ellenőrzőpontot ért NATO-támadás Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. augusztus 2. 9:12

Négy rendőr vesztette életét Afganisztán északkeleti részén egy rendőri ellenőrzőpontra mért NATO-légitámadásban hivatalos afgán közlés szerint. Nurisztán tartomány kormányzói hivatala arról számolt be, hogy a támadás július 31-én, vasárnap éjszaka Vama körzetben történt. A négy áldozaton kívül ketten megsérültek meg és további tizenkét rendőrt magukkal vittek a katonák, jóllehet az épületen az afgán lobogó egyértelműen látható volt, a rendőrök pedig egyenruhát viseltek.

A kormányzó egyik tanácsadója szerint a környéken felkelők tevékenységéről semmiféle jelentés nem volt. „Az ilyen támadások megismétlődése megbocsáthatatlan lenne" – mondta Dzsamaluddin Badr kormányzó.

A NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) szóvivője közölte, hogy tudnak az afgán közleményről, és az ügyet ki fogják vizsgálni.