Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repeszgránát a kerékpárút mellett

Szöveg: Szűcs László |  2012. február 28. 7:12

A nyolcadik héten, azaz február 20–26. között tíz bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül három esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Fülöpné Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 95 bejelentést kaptak.

Február 22-én Szigetszentmiklósról érkezett a bejelentés a tűzszerészekhez, hogy a Teleki út végén található építési területen egy, feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak. Az Érsek János törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött tűzszerészjárőr a megjelölt helyen egy 81 milliméteres, magyar gyártmányú aknagránátot talált, amely annyira rossz állapotban volt, hogy a helyszínen meg kellett semmisíteni.

Február 24-én Lentiben akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, a város határában található kerékpárút mellett a járókelők ugyanis egy 45 milliméteres repeszgránátot találtak. A veszélyes világháborús szerkezetet a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási helyen semmisítette meg.

Február 26-án Esztergom-Kertvárosba vonultak ki a tűzszerészek, mivel a Palatinus-tónál világháborús robbanószerkezetet találtak. A helyszínen kiderült, hogy egy OG–9-es típusú gránátra bukkantak az arra járók. A robbanószerkezetet a Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezette járőr a helyszínen megsemmisítette.