Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repülő katonák szolgálhatnak az amerikai hadseregnél

Szöveg: Balatoni Kitti |  2021. május 1. 16:53

Az ember egyik legnagyobb vágya talán mindig is a repülés volt. Ugyan napjainkban ez már nem elérhetetlen, azonban az, hogy egyszemélyes repülő szerkezettel szálljunk a levegőben, még elég futurisztikusnak hathat. Ugyanakkor úgy tűnik, nem csupán a videójátékokban lesz elérhető ez a technológia, ugyanis több újítás is született a közelmúltban. A Hexa nevű eVTOL-t – egy elektronikus, függőleges felszállásra és landolásra képes eszközt - már vizsgálják azért, hogy megtudják, miként használhatnák fel katonai célokra.

HEXA-repülő-autó

Az egyszemélyes repülés megvalósítására több ötlet is napvilágot látott, mint például az eVTOL (electric vertical takeoff and landing), tehát az elektronikus, függőleges felszállásra és landolásra képes eszköz, amely a helikopter és a drón ötvözete. A Hexa nevű eVTOL a texasi LIFT Aircraft fejlesztése, ahol magyar szakemberek is dolgoznak. A cég áprilisban bejelentette együttműködését az Amerikai Egyesült Államok hadseregével. A légierő a különleges egységek használatába állítaná a járművet, ugyanis a rotoros drón csendes, gyors és félig automata irányítású. Így olyan helyzetekben is jól teljesíthet, amilyenben egy hagyományos légijármű nem képes. Az eszköz fejlesztése a légierő 2018-ban bejelentett Agility Prime programjának része.

Ennél is különlegesebb lehet annak a gondolata, hogy a hadsereg katonái jetpackkel a hátukon repülnek majd. A brit Gravity Industries vállalat Jet Suit nevű fejlesztése a rakétahátizsák mellett kézre szerelhető hajtóműveket is tartalmaz. Így szükséges némi gyakorlás ahhoz, hogy valaki a levegőbe emelkedjen vele. Azonban már többször kiderült: alkalmas lehet hegyimentésre vagy akár egy hajó lerohanására is.

jetpack_army_darpa_youtube_jetsuit_gravity

Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege, a DARPA a hírek szerint vizsgálja az egyszemélyes repülőszerkezetek felhasználásnak lehetőségeit, főként a különleges egységek számára. A Small Business Innovation Research and Small Business Technology Transfer Opportunity (SBO) keretében olyan kutatási koncepciókat kért, amely az egyszemélyes, hordozható repülési rendszerek gyakorlati alkalmazhatóságát vizsgálja.

A jetpacken kívül szóba jöhet motoros siklóernyő vagy szárnyas repülőruha is. Az eszköz tervezésénél fontos szempont, hogy változatos katonai feladatokra is felhasználható legyen. Többek között arra, hogy viselőjét eljuttassa a célhelyre, illetve városi harcokra, valamint vízi eszközök megrohamozására és elhagyására. További szempont, hogy csendes legyen, ellenálljon a különböző környezeti hatásoknak (mint az erős szél), minimális infravörös lenyomatot hagyjon, valamint, hogy egyszerűen és gyorsan összeszerelhető legyen. Lényeges az is, hogy a használatához ne legyen szükség hosszasabb képzésre. Ezt számítógépes segédrendszerek, valamint intuitív irányítási lehetőségek segítségével érnék el.

A DARPA reméli, hogy sikerül olyan eszközt fejleszteni, amelyet nem csak a hadsereg, de akár a rendőrség vagy a mentőszervezetek is használhatnának. A jövőben a kereskedelmi felhasználás lehetősége is felmerülhet.

Forrás: raketa.hu

Fotók forrása: raketa.hu, U.S. Airforce