A hullámok világa

Már a megérkezés sem volt mindennapi. Az ustkai part közelében található lengyel légierős bázisról egy SH-60 Seahawk típuső helikopter repített minket a hajókra. Földet érése után a fedélzetmesterek azonnal szétosztották a repüléshez kötelező kellékeket. A legújabb divattal köszönőviszonyban sem lévő sisak gondoskodott arról, hogy semmit se halljunk az eligazításból, amelyről így csak sejtettük, hogy adott esetben életmentő információkat tartalmazott…

Kellő izgatottsággal foglaltuk el helyünket a vaskeretes, vászon beülős padokon, amikről már az első pillanatban kiderült: vagy eleve kényelmesen elhelyezkedve huppanunk bele, vagy végigszenvedjük elgémberedve az egész utat. Mozogni ugyanis nem nagyon lehetett benne…

Először a brit királyi flotta egyik legnagyobb és egyben legérdekesebb hajójára vittek minket. Az HMS (Her Majesty’s Ship – Őfelsége Hadihajója) Ocean helikopterhordozó első ránézésre szinte megegyezik a katonai filmekből, sorozatokból jól ismert repülőgép-hordozókkal. Persze azzal a különbséggel, hogy fedélzetén nem vadászgépek sorakoznak, hanem harci- és szállító-helikopterek.

A hatalmas hajó labirintusában körbevezetve minket, a matrózok elárulták, mit is jelentenek a különböző betűjelek a vízzáró zsilipes ajtókon. Van, amelyiket mindig nyitva kell hagyni, illetve olyan is, amit minden esetben kötelező zárva tartani. Utóbbiak rendszerint a hajótest olyan pontjain találhatók, amelyek egy esetleges találat vagy komolyabb sérülés esetén kritikus fontossággal bírnak. Így ha ezekbe a részekbe bármilyen okból víz ömlene be, az eleve zárt ajtók megakadályoznák a hajó elsüllyedését. Persze az már más kérdés, hogy egy ilyen helyzetben mi történne a zárt ajtók mögött rekedt legénységgel…

A fedélzetre egymás után érkeztek és távoztak a brit felségjelű AH-64 Apache és Westland Lynx típusú helikopterek. Utóbbiak csapatokat hoztak-vittek, előbbiek pedig csak hajtómű leállítás nélküli üzemanyag-utántöltésre (HOTREF) szálltak le, majd repültek tovább. Néhány „emelettel" lejjebb, a hajó gyomrában eközben amerikai és brit katonák maszkírozták el magukat élő bokrokká, majd fegyvereiket tisztogatva készülve a közelgő „bevetésre".
A magyar szemnek ismerős volt amerikai egyenruha: a 173. ejtőernyős dandár katonái számtalanszor gyakorlatoztak már együtt a magyar honvédekkel. Kérdésemre válaszolva elmondták: a „komfortzónájukon" kívül esik, hogy nem egy repülőgép gyomrában készülődnek, hanem egy tengeren ringatózó hadihajón. De – mint mondták – a parancs az parancs, és néha nem rossz egy-két újdonságot is megtapasztalni…

Néhány órával később már búcsút is mondtunk a HMS Oceannek, és már jól ismert helikopterünk következő úti célunk, az amerikai USS San Antonióra röpített minket.  A hajó – amelynek neve az alamói csatára emlékezni – a brit társától eltérően mindössze csak egy-két forgószárnyas fogadására képes. Persze nem is ez a fő feladata hanem a gyomrában elszállásolt szárazföldi erők ellátása és minél gyorsabb partra juttatása.

Apropó szállásolás: senki ne gondoljon luxuskörülményekre, sőt, még egy diákszállással sem lehet összehasonlítani az itt uralkodó állapotokat. Ugyan minden megvan (ágy, takaró, párna), amire egy katonának az éjjeli pihenésekor szüksége lehet, mégsem olyan komfortos az egész, mintha például egy csobánkai barakkban szenderülnénk álomra. Képzeljenek el egy szűkös, mégis hosszúkás termet: egy-egy ilyen „hálófülkében" 30-50 katona lakik három-négy emeletes ágyakon. Az emeletek száma azonban nincsen arányban a termek belmagasságával. Így az egyes priccsek közötti légtér mindössze akkor kényelmes, ha kinyújtott kézzel-lábbal, lehetőleg kicsiket lélegezve fekszünk, és bízunk benne, hogy nem a legvastagabb pokrócot kaptuk, mert akkor bizony nem biztos, hogy elférünk azzal együtt…

Márpedig aludni kötelező, hiszen minden este tíz órakor egy igazán különleges ima kíséretében leoltják a nappali fényeket imitáló lámpákat. Helyükbe vörösen fénylő, jelzőcsíkok gyulladnak fel, amik főleg a lépcsőket és a főbb útvonalakat jelölik. Az ima egyébként tényleg érdekes, hiszen tulajdonképpen egyik valláshoz sem sorolható be. Egyik mondata például eképpen szól:  „mindig hátszél segítsen utunkon, s mindig legyen kegyes hozzánk a tenger".

Persze az első, tengeren töltött éjszakám során az alvás sem volt egyszerű. Mivel a hadihajó teljes létszámmal működött, az újságírókat kisebb csoportokra osztották szét. Én a svéd katonák közelébe kerültem, akik köztudottan híresek nagyszerű zenei ízlésükről. Már éppen elaludtam volna, amikor újdonsült barátaim bekapcsolták „altatózenéjüket", és a hörgős-zúzós skandináv death metal taktusai betöltötték a hálófülkét. Talán mondani sem kell, hogy a kellemes zenei kíséret mellett ők jóízűen durmoltak, én viszont fülemre szorított párnával csak számoltam a perceket reggelig. Megváltás volt reggel hat órakor az ébresztő felvisító sípjele, amit egy perc múlva az amerikai rockkultúra legbecsesebb darabjai követtek – a hangszóróból üvöltve…

Rövid idő múlva az ébresztésért felelős tiszt kihirdette a nap mottóját, ami ezen a reggelen a következőképp hangzott: „Amikor Chuck Norris fekvőtámaszozni kezd, nem magát tolja el a Földtől, a Földet löki el magától. Hasonló erőt neked is, San Antonio!"

A mindennapi feladatok mellett a matrózok számára talán a legfontosabb jelentőséggel az étkezések bírnak. Az amerikai haditengerészekről – talán kissé túlzó – általánosságban elmondható, hogy mindig van valami, amit a kezükben forgatnak. Hol keksz, hol édesség, hol kolbászfalatok. Kulináris vágyaik legfőbb kielégítője pedig a hajó legalsó szintjén található ellátó bolt, ami leginkább egy „ötcsillagos" hipermarketre hasonlít. A felszereléseik kiegészítői mellett itt vásárolhatnak üdítőt, nassolnivalót, de még akár napszemüveget is.

Pedig igazán fejedelmi ellátásban van részük: napjában négyszer (éjféli műszakosoknak külön) adódik alkalom étkezésre. A választék meglepően széles. Alapvetően húst hússal esznek, némi salátával és ismeretlen eredetű, állagú öntetekkel. Jelentős arányban kapnak helyt a különböző mexikói ízek is, így például a tortilla, a chimichanga vagy a kukoricás bab, szinte akármivel.
Minden ételhez jár egy előre csomagolt muffin vagy egyéb édesség. Üdítőkből is hatalmas választék várja a tengerészeket: az egyszerű limonádéktól egészen a jól ismert amerikai  minden kapható, természetesen díjmentesen.

Fotó: a szerző felvételei