Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Seregnyi lehetőség

Szöveg: Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központ | Fotó: a központ felvételei |  2023. október 9. 9:02

A pályaválasztás előtt álló diákoknak tartott előadást „Seregnyi lehetőség a seregben” címmel Kalapos Dávid őrvezető Nagyhalászon, október 5-én.

DSCN0281

Az MH KIKNYP 5. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda munkatársa – az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központ és a Magyar Huszár Alapítvány által szervezett eseményen – beszélt a katonák hivatástudatáról, mindennapi életéről, feladatairól, melyeket az őrvezető saját tapasztalatain keresztül mutatott be. A tanulók tájékoztatást kaptak a sereg által nyújtott számtalan lehetőségről, a katonák illetményrendszeréről, bérfejlesztéséről.

A program második részében a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium, vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium tanára, Puki István a Honvéd Kadét Program lehetőségeit vázolta fel a pályaválasztás előtt álló általános iskolásoknak. A pedagógus kiemelte a honvédség által nyújtott ösztöndíjrendszert és kitért arra is, hogy milyen új honvédelmi alapismereteket sajátíthatnak el a diákok a kollégium keretein belül. Az előadást követően a fiatalok megismerkedhettek az airsoft fegyverekkel, valamint megtekinthették „A katona ezer éve” című hadtörténeti kiállítást.

A Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központ által szervezett, a Magyar Honvédséget népszerűsítő és a katonai hagyományokat ápoló eseménynek a nagyhalászi Petőfi Sándor Művelődési Ház adott otthont.