Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikerek előtt áll az orosz Jak-130 repülőgép

Szöveg: Háború Művészete |  2008. július 23. 14:57

Három évvel ezelőtt Oroszország a Jak-130 kiképző repülőgép gyártásának standardizálása mellett döntött, a gyártás pedig a múlt évben kezdődhetett el.

Ezidáig az orosz légierő 56 darabot vásárolt, Algéria pedig 24 darabot rendelt, melyek leszállítása jövőre kezdődhet el. Az orosz légierő összesen 200 darabot kíván vásárolni a Jak-130 típusból, amellyel négy ezredet fognak felszerelni.
Ez a kiképző repülőgép először 12 éve emelkedett a magasba, de az orosz légierő akkor még nem engedhette meg magának a vásárlást. Amikor a pénz már nem jelentett akadályt újabb bonyodalom támadt, hiszen a MiG-AT típussal egy másik gyártó szintén előrukkolt egy kiképző repülőgéppel, ami versenytársat jelentett a Jak-nak. Három évvel ezelőtt azonban a légierő hivatalosan is engedélyt kapott a Jak-130 megvásárlására.

A Jak-130 alkalmas olyan manőverek oktatására, melyekre a vadászgépek képesek (Szu-27, MiG-29), továbbá könnyű csapásmérőként is bevethető. A 9 tonnás repülőgép maximális sebessége 1000km/óra, és körülbelül 10.000 órányi repülésre tervezték, hatótávolsága pedig 2000 kilométer. További 3 tonnányi egyéb felszerelés elszállítására is alkalmas (bombák, rakéták, üzemanyag tartályok). Oroszország 15 millió dollárért kívánja értékesíteni az oktató repülőgépet a külföldi vásárlóknak.

A Jak-130 (melynek első darabját két évvel ezelőtt kapta meg az orosz légierő) az L-29 és L-39 típusokat váltja fel. A típus a jelenleg használatban lévő legmodernebb oktató repülőgép, melynek egyik legnagyobb előnye, hogy könnyű harci repülőgépként is használható. Az orosz gyártó cég (Irkut) tervei között szerepel a Jak-130 alkalmazása, robotrepülőgép alapjaként.

A 130-ason kívül egyéb típusok is fejlesztés alatt állnak, például az együléses verzió (Jak-131), egy felderítő, valamint egy négyüléses VIP szállításra alkalmas modell.

Algérián kívül Görögország, Malajzia és más nyugati országok is érdeklődnek a Jak-130 iránt. Ezt a típust eredetileg az olasz Aermacchi vállalattal közösen fejlesztették az oroszok, az együttműködés azonban 8 évvel ezelőtt véget ért. Az olaszok azóta már a saját változatukat fejlesztik (M-346 néven), ami lényegesen drágább lesz, mint orosz megfelelője.