Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikerrel népszerűsítették a honvédséget a győri területvédelmi zászlóalj katonái

Szöveg: Havassy Anna Katalin önkéntes területvédelmi tartalékos főtörzsőrmester | Fotó: 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj |  2022. május 26. 9:51

Mozgalmas tavaszt tudhatnak maguk mögött az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj katonái. A folyamatos kiképzések mellett egyetemistáknak és középiskolásoknak is bemutatták a katonaélet egy-egy feladatát, mozzanatát.

Győr_19TVZ (9)

A Széchenyi Egyetemi Napok Győr legnagyobb egyetemi szórakoztató szerveződése, amikor a diákok több napon keresztül élvezhetik a szabadtéri programokat, a koncerteket és a sportfeladatokat is. A 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj katonái évek óta részt vesznek az általuk épített különleges, katonai akadálypályával, akadályversennyel, SZE Hero néven. Ahogy mindig, most is sokan próbálták ki erejüket, ügyességüket és kitartatásukat. Kellett is a sok vállalkozó szellemű fiatal, hiszen a pálya egyfajta teszten ment keresztül, hogy kiderüljön, máshol is bevethető-e a szórakozva tanítás ezen formája.

Az akadályok jól vizsgáztak, így a katonák nemrég a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány meghívására Mezőörsre is magukkal vitték. A középiskola ugyanis részt vesz a Honvéd Kadét Programban, így különösen nagy hangsúlyt fektetnek a honvédelmi nevelésre. A honvédelem napját tehát a katonákkal közösen ünnepelték a mezőörsi tanulók.

Győr_19TVZ (2)

A több pályából álló megmérettetést a fiúk és a lányok is lelkesen, ügyesen teljesítették. Sikeresen leküzdötték a kúszófolyósót, jól oldották meg a gumi-kézigránát dobást és érdeklődve hallgatták az elsősegélynyújtás alapvető tudnivalóit. Persze a katonák a főbb irányvonalak mellé belevonták a harctéri jellegű sérülések ellátását, így a szúrt és lőtt sebek ellátását és sebesültek hordágyon való kimenekítését is. A még valósághűbb élményért látványos műsebeket is használtak, hiszen az ismeretterjesztésnek hatásosnak is kellett lennie.

A gimnazisták kipróbálhatták a paintball és a lézer fegyvereket, mindemelett hatástalanított, a honvédségnél is rendszeresített fegyverbemutatón vehettek részt. A bátrabbak a vegyivédelmi felszerelést is magukra ölthették, a mentesítést pedig egy tehergépjármű kerekénél élhették át. A repeszálló mellény súlyát is viselhették egy ideig az iskolások, ahogy ismerkedhettek a karabély súlyával is. Igaz, csak gumiból készült a fegyver, de az igazival mindenben megegyező méretben. Izgalmas és vidám pillanatokat hozott a katonai teherautó húzó verseny, ahol még inkább kidomborodott a csapatban dolgozás fontossága és az egység megteremtése: ha nem egyszerre és nem jól húzott a csapat, a kerekek nem moccantak.

Győr_19TVZ (1)

A Honvéd Kadét Programnak köszönhetően mindenki kipróbálhatta a HM Zrínyi Nonprofit Kft. valós élmény nyújtó Gripen-szimulátorát. A fiatalokat vonzotta a lehetőség, csakúgy, mint az URAL katonai teherautó platóján való élményutazás, amely során a szigorú szabálykövetést is gyakorolhatták, mindannyiuk biztonságának érdekében.

Az ifjú kadétok a honvédelmi nap során végig érdeklődve és fegyelmezetten hallgatták az ismertetőket és hajtották végre a feladatokat. Játékos, szórakoztató formában tanulták az együtt dolgozást, az egymásra számítást és pillantottak bele a katonalét mindennapjaiba. A hangulatból és a feltett kérdésekből biztosnak tekinthető: érettségi után többen is egyenruhában képzelik el a jövőjüket, ami örvendetes, hiszen a honvédség biztos életpályát nyújt minden arra alkalmasnak.

Győr_19TVZ (3)

A Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum szintén részt vesz a Honvéd Kadét Programban, így nem volt kérdés, hogy a 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj katonái is tiszteletüket tették a pályaorientációs napjukon. A Gripen-szimulátor itt is nagy sikert aratott, ahogy az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák beszámolói is. Számos kérdést kaptak az egyre sikeresebb önkéntes rendszerről is, ahogy a szerződéses és hivatásos lehetőségekről is. Az érdeklődés hatalmas volt az egyenruhás pálya iránt, így a toborzóknak is bőven akadt dolga: hosszasan meséltek – többek között – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lehetőségeiről, illetve az érettségi után azonnal kezdhető MH Altiszti Akadémiába kerülésről, ahogy a különböző alakulatoknál zajló alapkiképzésekről is. A számos továbblépési lehetőség is mutatja, hogy aki elhivatott a katonai pálya iránt, az a Magyar Honvédség keretein belül biztosan megtalálja számításait.

A 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj katonáinak amellett, hogy folyamatosan zajlottak az előírt kiképzések, számos más területen is tartogatott az élet kihívásokat a tavasz folyamán, de ismét bizonyították felkészültségüket és rátermettségüket.