Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Skanzenben is bújtatták Mladicot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 3. 8:32

Újabb akció kezdődött november 2-án Szerbiában Ratko Mladic háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb tábornok elleni nyomozás keretében. A rendőrség két helyszínre szállt ki Belgrád külvárosában, és átkutattak egy üdülőfaluként üzemelő skanzent is a szerb fővárostól délre – közölte a háborús bűntettek ügyében eljáró szerbiai különleges ügyészség.

Hírek szerint Belgrádban egy magánlakást és egy éttermet kutattak át a városközponttól délnyugatra, és a csendőrség lezárta a szerb fővárostól 80 kilométernyire délre, a közép-szerbiai Arandjelovac mellett fekvő, mindössze néhány apartmanból álló Bajka skanzent.

Mindhárom helyszín „Mladichoz közel álló" személyekkel hozható kapcsolatba – közölte az ügyészség.