Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sokoldalú keresőfelülettel tisztelegnek a hősi halált halt honvédek előtt

Szöveg: honvedelem.hu / Gyimóthy Levente | Fotó: Dömsödi Richárd |  2022. július 4. 9:58

Nemes, szép, katonához illő feladatot vállalt magára a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) 2012-ben, amikor útjára indította a Katonahősök Emlékezete Programot. A kezdeményezés célja, hogy rendszerezzék a csaknem két évszázad hősi halott, megsebesült, hadifogságba esett, avagy békeidőben, szolgálatteljesítés közben, valamint békefenntartó műveletek során életüket vesztett magyar katonák információit, azokat veszteségi adatbázisba felvezessék és kutathatóvá tegyék.

_CSL9599

Ennek részeként, 2019-ben mutatták be az azóta a családfakutatók, a hadtörténelem és a társadalomtörténet érdeklődését igencsak felkeltő ,,A Magyar Katona Áldozatvállalása a Nagy Háborúban” elnevezésű, csaknem másfél millió magyar honosságú katonára vonatkozó, feldolgozott adatsort.

A programot a Tábori kihelyezési hét keretében mutatta be a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred katonáinak dr. Számvéber Norbert alezredes, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár igazgatója. Az eseményen – mások mellett - Balogh Rezső alezredes, a székesfehérvári ezredes parancsnokhelyettese is részt vett.

Mint elhangzott, a hadtörténeti intézet a kutatómunka során hat csomópontot jelölt ki: 1848/49; az első világháború; a második világháború, 1956, a Magyar Néphadsereg évei és 1990-től a Magyar Honvédség évtizedei témájában gyűjtötték és gyűjtik folyamatosan a fellelhető adatokat.

_CSL9589

2021-ben az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából új online felülettel bővítették a kutathatóságot: e tekintetben, az ’56-os harcok folyamán elhunyt katonák adatsorait böngészhetik újonnan az érdeklődők.

Az adatbázis növelése 2022 januárjában folytatódott a második világháború témakörében. Jelen pillanatban 240 ezer fős listával rendelkezik az intézet: ez a mennyiség tartalmazza a hadifogolytáborokban elhunytak adatait, ahol is 66 ezer magyar katona adatai váltak böngészhetővé, de a hadisír nyilvántartásba is több, mint 76 ezer elesett magyar katona adatállományát töltötték föl.

Az intézet itt azonban nem áll meg: terveik között szerepel, hogy 2023-ra az 1848-49-ben elesett honvédek, valamint a Néphadsereg időszakában meghalt katonák és a missziókban hősi halált halt honvédek adatbázisát is létrehozzák. Ezzel válik ugyanis teljessé, maradéktalanná az elmúlt évtizedekben megkezdett munka, amellyel a Magyar Honvédség 175 éves múltja előtt kívánnak tisztelegni.

 

_CSL9585

Mint azt a program kapcsán dr. Számvéber Norbert alezredes a hallgatóság előtt kifejtette: az adatbázis egyfajta folyamat indikátora lehet. Hangsúlyozta, mivel nincs olyan magyar család, akit ne érintett volna az első, vagy a második világháború, így biztosan sokak hasznára válhat az új keresőfelület. Jelezte egyúttal: a keresés során a születési hely, év és az ország/megye szintű honosság mellett rendfokozatra, alakulatra, alosztályra /alegységre/, sőt, a veszteségi eset típusára, helyszínére, időpontjára és az eltemetés helyszínére is rákereshetnek a kutatni vágyók.

Az igazgató elmondta: amennyiben valamelyikük információval bír elesett rokonáról, családtagjáról az adatbázis segítségével valóban teljes értékű választ kaphat a HM HIM-től. Ugyan akadnak hiányos részek - például az 1944 december utáni adatok tekintetében - ám ezzel együtt is, a második világháború katonáiról sokkal többet tudunk, szemben a korábbi hadi cselekményekben elhunytakról.

A családok felmenőik adataira ezen a felületen kereshetnek rá.

_CSL9604