Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Solana: „Csak a diplomácia útja létezik”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. július 23. 6:37

Elutasították az Európai Unió külügyminiszterei kedden brüsszeli ülésükön az iráni atomprogram körüli válság katonai megoldását és úgy vélekedtek: további tárgyalásokkal kell eloszlatni az aggodalmakat, hogy Teherán esetleg atomfegyverre akar szert tenni.

Nincs más út, csak a diplomácia – jelentette ki Javier Solana, a huszonhetek kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki tájékoztatta a külügyminisztereket Irán és a vele tárgyaló hatok – az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország – képviselői közötti hét végi genfi tárgyalásokról.

“Az EU álláspontja egyértelmű: diplomáciai megoldást szeretnénk találni, leginkább azt szeretnénk tisztázni, mi a(z iráni) nukleáris program igazi természete" – mondta Javier Solana, hozzáfűzve, hogy két héten belül “világos, egyszerű válaszokat" szeretne kapni Teherántól a múlt hónapban átnyújtott nyugati ajánlatcsomagra.

“Száz százalékban diplomáciai megoldásra összpontosítunk" – erősítette meg David Miliband brit külügyminiszter. “Egyfelől ott van az Iránnak tett ajánlat(csomag)… másfelől pedig a szankciók arra az esetre, ha az irániak elutasítanák az együttműködést, és nem reagálnának. Ez a legmegfelelőbb megközelítés" – mondta.

Az Egyesült Államok és Izrael nem hajlandó kizárni, hogy katonai csapást mér iráni célpontokra, ha az iszlám köztársaság ügyet sem vetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának figyelmeztetésére, folytatja az urándúsítást.