Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Földbázisú információk a GEOSZ-tól

Szöveg: Szűcs László |  2008. július 22. 13:00

A meteorológusok és a térképészek munkájuk révén a földről szóló adatok tízezreivel találkoznak nap, mint nap. Éppen ezért a katonai terminológia már hosszú ideje egy egységben kezeli, s a geoinformáció fogalommal illeti a „földbázisú információkat gyűjtő” tevékenységeket. Hazánkban tavaly január 1-jén alakult meg az MH Geoinformációs Szolgálat (MH GEOSZ).

A Magyar Honvédség szervezeti korszerűsítésével kapcsolatos feladatok részeként az addig önálló MH Térképész Szolgálat, MH Meteorológiai Szolgálat, valamint az MH Szabályzatkiadó Intézet és Központi Nyomda megszüntetésével, azok jogutódjaként, másfél évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén alakult meg a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat. A Szilágyi Erzsébet fasoron található honvédségi objektumban települő MH GEOSZ az egykori jogelőd alakulatok közül a térképészek és a meteorológusok szinte valamennyi feladatát átvette, míg a harmadik szervezet feladatai közül csak a szabályzatszerkesztés és kiadás került az új, ezred jogállású és közvetlenül a vezérkari főnök alárendeltségébe tartozó katonai szervezet hatáskörébe. A központi nyomda feladatkörét pedig – az ugyancsak ebben az objektumban működő – HM Térképészeti Kht. kapta meg.

Az MH Geoinformációs Szolgálat élén jelenleg Szabó Gyula okleveles mérnök ezredes áll, aki szinte egész katonai pályafutását a katonai térképészetnek szentelte. A nemzetközileg is elismert térképész szakember azonban harminchat éves aktív katonai szolgálat után e hónap végén nyugállományba vonul. Utódja egyik helyettese, a GEOSZ jelenlegi főmérnöke Tóth László mérnök alezredes lesz.

Mint főmérnök Tóth alezredes jelenleg a szolgálat térképészeti feladatainak koordinálásáért felel. Vagyis ő felügyeli a térképész tevékenységet ellátó négy osztály működését.

A térképészeti támogató osztály feladata a nevéből adódik, vagyis az itt dolgozók szervezik a Magyar Honvédség tényleges térképészeti biztosítását. Azaz innen végzik a minisztérium, a vezérkar, és a csapatok térképészeti anyagokkal történő ellátását.

– Térképészeti szakanyagon ma már természetesen nem csak a hagyományos, vagyis a papír alapú térképműveket értjük, hanem a digitális térképészeti és katonaföldrajzi adatbázisokat is – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Tóth László alezredes, akitől megtudtuk azt is, hogy bár a külföldi missziókra felkészülő állomány tőlük kapja a szükséges térképészeti termékeket, a hadműveleti területen már egy kijelölt nemzet látja el kartográfiai anyagokkal a többi ország alegységeit.

Mindemellett ezen osztály feladata még az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon, a dandároknál, valamint néhány zászlóaljnál megtalálható térképész tisztek és tiszthelyettesek szakmai irányítása is. S ugyancsak ez az osztály felügyeli a HM Térképészeti Kht. szakmai tevékenységét is.

Az MH Geoinformációs Szolgálat térképészeti tevékenységgel foglalkozó másik osztálya a műszaki és információs osztály. Legfontosabb tevékenységük két részből áll. Egyrészt itt végzik a NATO szabványok honosítását, illetve a HM Térképészeti Kht. felé adott megrendelések úgynevezett műszaki intézkedéseinek elkészítése is itt zajlik. A GEOSZ nemzetközi tevékenységét, vagyis a kétoldalú kapcsolatok ápolását, illetve a különféle rendezvények lebonyolítását ugyancsak a Műszaki és információs osztály végzi.

– A katonaföldrajzi és szakkiképzési osztály feladata is kettős – árulta el Tóth alezredes. Egyrészt itt állítják elő az úgynevezett katonaföldrajzi leírásokat, vagyis azokat az adatbázisokat, amelyek gazdasági, társadalmi és természeti adatokkal egészítik ki a katonai térképeket. Természetesen ezek az adatbázisok ma már elsősorban nem papíron, hanem valamilyen digitális adathordozón, különféle multimédiás megjelenítési formákban érhetőek el.

A szakkiképzési feladatok is összetettek, hiszen a saját állomány térképészeti, katonaföldrajzi, tereptani és térinformatikai továbbképzése mellett, az osztály munkatársai végzik a különféle missziókba induló magyar katonák – és adott esetben civilek – felkészítését is.

Az igazgatási és szakfelügyeleti osztálynak pedig leginkább a térképészettel kapcsolatos hatósági feladatai vannak. Például, itt végzik az úgynevezett mérőkamerás légi felvételezés (szaknyelven fogalmazva, a távérzékelés) engedélyeztetését, valamint a katonai és polgári térképekkel kapcsolatos szerzői jogi – copyright – tevékenységet is. Ugyancsak ezen osztály feladata az ország területén kijelölt úgynevezett katonai célú földmérési alappontokkal kapcsolatos teendők ellátása, illetve a védelmi és nemzetgazdasági célú térképészeti termékek minőségi (állami) átvétele is.

- Az MH Geoinformációs Szolgálat második nagy tevékenységi köre a katonai meteorológiával kapcsolatos feladatok összessége – tudtuk meg Kovács László alezredestől, a GEOSZ szolgálatfőnök-helyettesétől. A Magyar Honvédség tevékenységéhez szükséges meteorológiai biztosítást jelenleg két osztály végzi. Az időjárás előrejelző és szakkiképzési osztály feladata a különböző típusú előrejelzések elkészítése, valamint az alakulatok és katonai szervezetek meteorológiai információval történő ellátása. Ugyancsak ez az osztály látja el a katonai repülőtereken, valamint Veszprémben, a légiirányító központban dolgozó meteorológusok szakmai felügyeletét is.

A meteorológiai támogató osztály legfontosabb feladata pedig a honvédség meteorológiai célú mérőeszközeinek és információs rendszereinek üzemeltetése.

A meteorológiai tevékenység ugyanis egy az egész világra kiterjedő információcserén alapul. A magyar katona meteorológusok – mint minden más országban – szoros együttműködésben dolgoznak a polgári meteorológiai szolgálattal. Az ország 33 különböző pontjára telepített mérőállomások hálózatába a pápai, a kecskeméti és a szolnoki katonai repülőtereken található meteorológiai rendszerek is bekapcsolódnak. A polgári és a katonai szolgálatok együttműködésének köszönhetően valamennyi mérési adat eljut azokba a központokba, ahol az előrejelzéseket készítik a meteorológus szakemberek.

A katonameteorológusok ezen felül a NATO országok katonai meteorológiai rendszereinek adatait is felhasználhatják

saját termékeik előállításához.

Márpedig ezekből van néhány – emelte ki Kovács alezredes. Az egyik legfontosabb a Magyar Honvédség vezető szervei számára és a parancsnokságok hadműveleti központjai részére készített három napos, vagyis középtávú meteorológiai előrejelzés. Természetesen ez a prognózis más alakulatok és katonai szervezetek számára is elérhető, s ugyancsak ez olvasható a www.honvedelem.hu internetes portálon, valamint a www.hm.gov.hu minisztériumi honlapon is.

A polgári meteorológiai szolgálathoz hasonlóan a katonameteorológusok is működtetnek egy veszélyjelző rendszert, amely az Országos Meteorológiai Szolgálathoz hasonlóan a különféle veszélyes jelenségekre – például viharokra, jelentős mennyiségű esőre, vagy hóra, magas, illetve alacsony hőmérsékletre – hívja fel az illetékesek figyelmét. Ezeket a jelzéseket a parancsnokságok és az alakulatok ügyeletes szolgálatai szokták megkapni. Katonameteorológusaink kiemelt figyelmet fordítanak a honvédség nagyobb rendezvényeinek meteorológiai biztosítására annak érdekében, hogy a szervezők kellő időben felkészülhessenek a veszélyes időjárási jelenségekre is. Mint tudjuk, az ilyen előrejelzéseknek a 2006. augusztus 20-i hatalmas vihar után értékelődött fel a szerepük, bár a katonai meteorológusok évtizedek óta felhívják a figyelmet a veszélyes időjárási jelenségek várható bekövetkezésére.

- Az MH GEOSZ harmadik nagy tevékenységi területe a katonai szabályzatok és főnökségi kiadványok szerkesztése és kiadása, amivel a szabályzatszerkesztő és kiadó osztály foglalkozik – árulta el Kassai Éva alezredes, osztályvezető, aki az állománytábla szerint egyben a szolgálatfőnök egyik helyettese is.

Évente körülbelül száz különféle szabályzatot, utasítást és a különféle technikákhoz érkező szakutasításokat adnak ki, vagy dolgoznak át nyomdai legyártáshoz. NATO csatlakozásunk óta a megszaporodó doktrínák kiadása is az osztály feladata. Az osztályhoz tartozó, a budaörsi úti Petőfi laktanyában található szabályzatraktár a teljes Magyar Honvédség katonai szervezeteit ellátja a már meglévő és újonnan érkező szabályzatokkal, szolgálati és főnökségi kiadványokkal.

És, hogy a jövőről is szó essen: az MH Geoinformációs Szolgálat számára az elkövetkező évek nagy kihívása a NATO elvárásoknak megfelelő hálózatalapú szolgáltatások kialakítása és fejlesztése.

További képek:

Fotó: Szűcs László és MH GEOSZ