Sört a katonáknak! – Koszovói menü Lázár-módra
Szöveg: Kánya Andrea | 2008. január 21. 12:23Kovács Lázár, hazánk első számú séfje Koszovóban járt, hogy többfogásos vacsorát készítsen a kint állomásozó katonáknak. Vidáman és lelkesen mesélt az utazásról, és azt is elárulta, mit talált ballépésnek az est folyamán.
A koszovói út előcsalt bármilyen emléket a katonasággal kapcsolatosan?
Utamat nagyban befolyásolta, hogy voltam katona. A korosztályomat tekintve ez a mai világban elég nagy ritkaság. Én a katonaságból sok jó élménnyel távoztam. Mindenki tud persze említeni egy-két rossz élményt, ahogy én is, de igazán
megrázó, vagy megalázó történetet, vagy bármilyen olyan eseményt, amit
az ember néha férfitársaságban hall, és általában a fele sem igaz, nem
tudnék mondani. Persze volt olyan, hogy nem engedtek haza, illetve
apróbb szivatások is megtörténtek, de ez még mindig jobb, mintha
harcolni kellett volna. A konyhán dolgoztam, tehát volt betekintésem abba, hogyan működnek a dolgok, nemcsak a konyhát illetően. Amiben most részt vettem, több újdonságot is feltárt előttem: a konyha kicsit modernebb, eszközeiben jobban felszerelt, tehát érezni a pozitív változásokat, ugyanakkor a légkör ugyanaz. A katonák fegyelemben élnek, ez is meghatározó volt, a konyhában mindezzel együtt egy nagyon jó csapat kovácsolódott össze. Nagyon jól éreztem magam.
Beszélgetett a katonákkal? Meséltek a katonai menzáról?
Igen, volt szerencsém beszélgetni velük, de én is tapasztaltam, hogy a körülményekhez képest igen jó alapanyagokkal dolgoznak, jobban odafigyelnek a katonák étkeztetésére. Sőt, az italokra is nagyobb hangsúly került: ásványvízzel főznek, nem csapvízzel. Ugye lehetne a sima csapvizet is felforralni, de mégis külön ásványvíz kerül a konyhába.
Már szakácssegéd voltam, mikor bevonultam, sőt, akkor már „fel is szabadultam" – akkor ezt így mondták – , már dolgoztam egy étteremben. Akkor kezdtem a pályafutásom, a katonaságot le is tudtam Adyligeten, mint határőr, és utána szakácsként tértem vissza. Láttam a vendéglátás másik formáját, a katonai vendéglátást, ahol üstben, sokkal nagyobb létszámnak főznek. Addig maximum 20-30 főnek készítettem ételeket. Már ott megláttam a problémákat, és elkezdtem újítani. Persze nem volt nagy sikerem mindenkinél, de azért ennek ellenére is próbáltam javítani a minőségen.
Egy szakács számára nagyobb kihívást jelent ekkora létszámra főzni, mint az étteremben, pár tucat főre?
Mindenféleképpen igen, bár mindegy, hogy az ember egy adagot, vagy száz adagot főz, a kulináris élvezet ugyanaz, csak másképp kell kavarni. Nagyobb a csapat is, Koszovóban ráadásul olyan katonákkal, kollégákkal dolgoztam a konyhában, akikkel nagyon jól éreztük magunkat.
Háromfogásos vacsorát készítettünk: halászlé, majd áfonyás szarvaspörkölt burgonyafánkkal, utána pedig mákos és diós bejgli vaníliasodóval került az asztalra.
Szarvaspörkölt áfonyával? Kicsit bizarrnak tűnik első hallásra…
Sokakban keltett ellenérzést, de megkóstolták, és végül bejött nekik. Engem is örömmel töltött el, hogy nem a klasszikus paprikás, paradicsomos pörköltet készítettük, ami egyébként megtalálható az étlapon is nálunk, az étteremben, hanem ezt a másik formáját, ami persze nem azt jelenti, hogy édes a pörkölt, hiszen vörösbor is került bele, illetve némi lekvár, fokhagyma, illetve rozmaring. Pozitív visszajelzéseket kaptam – biztos nem mertek mást mondani.
Közösen főzött többek között Havril András vezérezredessel. Milyen szakácsnak bizonyult?
Borzalmasnak. (nevet)
Komolyan?
Na jó, az az igazság, hogy a főzés művészete, mint olyan, azért nála is megmutatkozott: nagyon ügyesen darabol például. De azért minden férfi tud valamennyire főzni, bár nem alapkövetelmény. Szóval mondhatom, hogy egy tapasztalattal megáldott szakács.
Jó a légkör és a hangulat. Természetesen, mint minden ilyen létesítménynél, a katonák életének itt is része, hogy veszélyben vannak, ami sok mindenre rányomja a bélyegét. De igyekeznek jó hangulatban közösségi életet élni, és a hétköznapokat ezzel-azzal feldobni, ami változatossá teszi a szolgálatukat. Ami viszont szerintem nagyon nagy ballépés volt, és ezt ott is hangsúlyoztam, hogy a fiúk nem kaptak sört. Szerintem egy pohárral meg kellett volna engedni nekik, bár tudom, ez több szabályba ütközik, de bizonyára emelte volna a hangulatot is. Persze így sem volt rossz.
Mit gondol, a menünek vagy Kapócs Zsókának örültek jobban?
Ó, Zsókának jobban örültek. Nem csak nálunk, a világ több országában is bevett szokás látogatni a katonákat, és tényleg nagy sikere van az ilyesminek. Oldott hangulatot tud teremteni a közös ének és a jó étel, ezt nagyon nehéz elrontani. Zsóka pedig hozta magát, és a számaival lenyűgözte a közönséget. Még könnyeket is csalt némelyek szemébe.
A közeljövőben készül még főzni ilyen nagy társaságnak?
Készülünk a nyári rendezvényekre, például az Egészség Napra a Margitszigeten. Meg lehet kenni ezer zsíros kenyeret is, de lehet készíteni ezer pástétomot is, én pedig ennek vagyok elkötelezett híve. Próbáljunk egészségesebben étkezni.
Fotók: Révész Renáta
