Sport - 217. oldal
Szombaton Balaton-átúszás!
2012. július 6. 10:23
A meteorológiai szakemberek véleményét figyelembe véve, egyetértésben a Balatoni Vízirendészet vezetésével, az eredeti terveknek megfelelően megtartják július 7-én, szombaton a 30. Balaton-átúszást – döntött a rendezvény szervezőbizottsága. Az átúszáson idén tizenegyedik alkalommal vesznek részt a Magyar Honvédség katonái és közalkalmazottai, azaz az Úszó Erőd, amelybe – az előzetes regisztráció szerint – mintegy 350-en jelentkeztek.
Csapatban gondolkodni
2012. július 5. 18:51
Kiválóan teljesített az MH 5. Bocskai István Lövészdandár csapata az idei Magyar Honvédség-szintű járőrbajnokságon; az MH Altiszti Akadémia által szervezett versenyt június 27–28-án rendezték meg az izbégi lőtéren.
Háromszázan a Szent László-meneten
2012. június 30. 10:21
Igazán nem panaszkodhattak az időjárásra azok, akik részt vettek az MH 25. Klapka György Lövészdandár, valamint a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület által szervezett 2012. évi Szent László-meneten. A szervezők a teljesítménytúrát az alakulat egykori katonája, az afganisztáni szolgálatteljesítés során hősi halált halt Kolozsvári György posztumusz hadnagy emlékének ajánlották fel.
Sportnappal emlékeztek a lövészek védőszentjére
2012. június 28. 17:36
Sportnappal emlékeztek a lövészek védőszentjére, Szent Lászlóra Szolnokon, az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóaljnál. A június 27-i rendezvényre meghívást kapott Keresztúri László nyugállományú ezredes, aki a jogelőd katonai szervezet, az 1993. szeptember 1-jén megalakult Légimozgékonyságú Zászlóalj parancsnoka volt.
Budai II. László nevét viseli a szentendrei sportcsarnok
2012. június 28. 15:21
„A nemzeti összetartást jelképezi az Aranycsapat, belőlük meríthetünk erőt, hogy büszkék legyünk arra, magyarok vagyunk” – mondta dr. Simicskó István június 28-án, csütörtökön Szentendrén. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az MH Altiszti Akadémia sportcsarnokának névadó ünnepségén köszöntötte a jelenlévőket.
Úszó Erőd: szombatig még lehet jelentkezni!
2012. június 26. 10:22
Szombatig, azaz június 30-ig még lehet jelentkezni az Úszó Erődbe, vagyis a 30. Balaton-átúszáson induló, a Magyar Honvédség katonáiból, közalkalmazottaiból, köztisztviselőiből és családtagjaikból álló csapatba! Az idei átúszást július 7-én rendezik meg a szokásos helyen, Révfülöp és Balatonboglár között.
Aki ötezer kilométert fut egy évben…
2012. június 25. 7:21
Ifjabb Sárosi Gyula katonakörökben egyedülálló egyéni rekordot állított fel: 48 óra alatt 302 kilométert futott a közelmúltban Balatonfüreden rendezett nemzetközi ultrafutóversenyen. Teljesítményével örökre beírta magát a honvédsport nagykönyvébe. De ezzel még nincs vége…
Tatai háromtusa
2012. június 20. 16:19
Minden eddiginél nagyobb részvétellel zajlott le az idei háromtusa-bajnokság Tatán, mely „beugrója” volt az éves, Magyar Honvédség-szintű sporteseménynek. Az egész napos rendezvényen közel százan vettek részt.
Futva teljesítették a távot
2012. június 20. 9:21
Általános katonai tudásukról és fizikai felkészültségükről adtak számot az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének katonái. A nyolc kilométeres távot minden csapat lelkiismeretesen és balesetmentesen teljesítette.
Rajtuk nem lehetett kifogni
2012. június 18. 12:36
Csak a „kifogásokat” keresték az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái, ám ezt igazán nem lehet a szemükre vetni, hiszen a Győrújbaráti-tavon megrendezett horgászversenyen az eredményes szereplésnek ez elengedhetetlen feltétele volt.