Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Futva teljesítették a távot

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2012. június 20. 9:21

Általános katonai tudásukról és fizikai felkészültségükről adtak számot az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének katonái. A nyolc kilométeres távot minden csapat lelkiismeretesen és balesetmentesen teljesítette.

1595937621
A járőrverseny célja, hogy az alegységek pontos képet kapjanak arról, valójában hol is tartanak az általános katonai felkészülésben. A résztvevőknek magas fizikai megterhelés közben kellett a feladatokat teljesíteniük, hogy a lehető legpontosabban tudják mérni az eddig megszerzett szakmai tudást.

A rendszeresen sorra kerülő versenyen ezúttal hét, egyenként tíz katonából álló csoport mérte össze erejét és tudását. Külön kiemelendő, hogy a helyőrségben állomásozó alegységek közül az idén NATO-ellenőrzés előtt álló 62. lövészzászlóalj katonái adták a versenyzők nagy többségét.

Az általános tájékoztató után az első indulók azonnal megkezdték – a megadott koordináták alapján – a menetvonal megrajzolását a katonai térképre. Ez azért fontos részlet, mert aki itt eltájolta magát, annak sokkal hosszabb távot kellett futva megtennie.

A nagyszigeti gyakorlótéren az első ellenőrzőpontnál a kézigránáttal való célba dobást értékelték. Mindenkinek csak egy dobásra volt lehetősége – a jó találatokért a csapatok időjóváírást kaptak. A következő két helyszínen a sérült katonatárs hordágyon szállítása, illetve tájoló segítségével a tereptárgyak irányszögének meghatározása volt a feladat.
A kiindulási pontba visszaérkezőkre még egy katonai tesztlap kitöltése várt, a menetidő mérése csak annak leadásával ért véget.

1595937621
 
1595937621