Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rengeteg résztvevő a Magyar Honvédség amatőr úszóbajnokságán

Szöveg: Antal Ferenc |  2013. november 23. 7:19

Egy katonának alapvető igénye kell, hogy legyen a sport, a testmozgás és a jó kondíció – jelentette ki dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese november 22-én, pénteken a Magyar Honvédség amatőr úszóbajnokságának megnyitóján. 

A Budapest Honvéd Sportegyesület uszodájában megrendezett eseményen tizenhat katonai szervezet hatvanhat versenyzője képviseltette magát, ezen belül aktív és tartalékos állományú katonák, a hallgatói állomány, valamint a honvédelmi ágazattal munkaviszonyban álló dolgozók, és nyugállományú katonák.

1595963417
Az elismerések

Orosz Zoltán altábornagy nyitóbeszédében Szent-Györgyi Albert gondolatait idézte: ,Milyen embert is akarunk formálni? A válasz egyszerű: egészséges testű, akaraterős, jó ítéletű, értelmes, tettre kész szép célokért hevülő és áldozó embereket, akik meg tudják érteni és élni a szépet és nagyot minden téren, akik az életüket ki tudják tölteni tartalommal, akik megértik a dolgok összefüggéseit, akik átérzik azt, hogy emberi közösségben élnek, amely csak a kölcsönösségen, méltányosságon, és jóakaraton épülhet." A Honvéd Vezérkar főnökhelyettese örömét fejezte ki a nagy számban megjelent versenyző előtt, majd rámutatott a sport jelentőségére az egészségmegőrzés szempontjából. Emellett kiemelte a csapatsportok szerepét, fontosságát, amely a katonák számára nélkülözhetetlen a bajtársiasságban.

„Nagyon fontos dolognak tartom, hogy manapság szinte a teljes katonai vezetés aktív részesévé vált a sporteseményeknek. Ez a személyes példamutatás pedig szó szerint rendkívüli motivációval bír a katonák számára" – hangsúlyozta Farkas László, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke. Hozzátette: mivel a szervezők az úszást is besorolták az idén bevezetett ,,katonai tízpróba" állomásai közé, ezért a rendezvénynek biztos jövője van. A megmérettetésen szervezetenként illetve versenyszámonként egyéni versenyszámban négy fő, váltóban pedig két váltó volt nevezhető. Egy versenyző két egyéni és két váltószámban indulhatott.

1595963417
Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Farkas László, dr. Eleki Zoltán alezredes

„Tizenéves korom óta úszom, szeretem a vizet, ezen kívül búvárkodom is" – mondta a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Molnár Károly őrnagy, az MH Altiszti Akadémia Mecséri János Kiképző Osztály Katonai Testnevelés és Közelharc Módszertani Részlegének vezetője. Noha katonai berkekben elsősorban a katonai közelharc, a judo és a ju-jitsu szakavatott művelőjeként ismert, az úszást az egyik legfontosabb sporttevékenységnek tartja. „Az úszás az egyik legegészségesebb sport, főként azért, mert a víz segít tehermentesíteni a testet, kíméli az ízületeket, valamint kiválóan alkalmas az izomzat átmozgatására" – tette hozzá az őrnagy.

Szabó Szilvia százados, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred testnevelőtisztje szerint nagyon fontos, hogy az ember minél több tapasztalatot gyűjtsön, hiszen ez által nemcsak ő maga lesz több, hanem ezeket beosztottjainak is át tudja adni. Ezek a versenyek pedig kiválóak a tapasztalatok bővítésére. „Egy jó pörgős versenyt várok" – mondta Róka Róbert főhadnagy, az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj sporttisztje.

Mivel a zászlóalj több szempontból is kötődik a vízhez, ezért a szolnoki alakulat több résztvevővel is képviseltette magát a rendezvényen.

Fotó: Hóvári Nikolett

Dokumentumok