Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Verhetetlen volt a magyar páros

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. május 13. 21:51

A Gyenesei Leila, Marosi Ádám kettős bizonyult a legjobbnak a budapesti Trigranit öttusa Világkupa-verseny május 13-i, hétfői vegyes váltójában.

A magyar kettősének már a Világkupa-sorozat első állomásán, az egyesült államokbeli Palm Spingsben is sikerült a bravúr, és most a hazai közönség előtt is a legjobb formájukat hozták. Vívással kezdődött a nap, ahol remekül teljesített a páros, 20 győzelme mellé 12 vereséget szedett össze egyenlő megoszlásban – tíz győzelemmel, hat vereséggel.  Ezzel a 140 ponttal többet szerző lett páros mögött a második helyen állt.
Úszásban a harmadik legjobb időt sikerült elérniük, így a duó összetettben a második helyen tudott maradni úgy, hogy lényegesen közelebb került a lettekhez, s maga mögött tartotta a kiválóan teljesítő  ukrán párost.

1595954129

Szoros volt a verseny, hiszen az ukránok vívásban voltak harmadikak és az úszásban másodikak, így a magyaroknak nem volt számottevő előnyük a lovaglás előtt.
A folytatásban Gyenesei vesztett ugyan pontokat, de Marosi hibátlanul lovagolt, az 1088 pontos teljesítmény pedig a negyedik legjobb volt a 17 párost felvonultató mezőnyben. A lettek több hibát is ejtettek a lovaglás során, a hazai párosnak sikerült az élre kerülni, így a lövészetekkel megszakított futást már kimagasló, 36 másodperces előnnyel kezdhették meg, innentől kezdve pedig szinte biztos volt a győzelmük.
A hazai páros a következő ponteredménnyel zárta a napot: 5724 pont (vívás: 20 győzelem/12 vereség/944 pont, úszás: 1:54.31 perc/1432 pont, lovaglás: 1088 pont, lövészet-futás: 12:15.56 perc/2260 pont)

A magyar siker mellett ünnep ez az érem a Budapesti Honvéd Sportegyesületnek is, hiszen Marosi Ádám – aki sporttevékenysége mellett hivatásos katona – az egyesület tagja. 

1595954129

Az öttusa a Magyar Honvédség berkeiben is népszerű, támogatja a nemrég megalakult Honvédelmi Kötelék program is, mely a sportéletet hivatott fellendíteni, népszerűsíteni

(A Honvédelmi kötelékről bővebben a facebook-on olvashat!)