Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Világbajnoki ezüstérmes Zilai Zétény, a honvéd középiskola növendéke

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. április 28. 5:53

Második helyezést ért el Zilai Zétény, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium honvéd kadét növendéke a spanyolországi Kempo Világbajnokságon.

1599201763
Április 25-27. között rendezték meg a spanyolországi Guadalajarában a 16. Kempo Világbajnokság és Utánpótlás Világkupát, amelyen közel hétszáz versenyző vett részt a világ minden tájáról. A tornán Zilai Zétény, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 9.C osztályos honvéd kadét növendéke második helyezést ért el a 14-16 éves, -70 kilogrammos full kempo kategóriában. Ebben a mezőnyben nyolc versenyző indult.

1599201763
Zilai Zétény 2004. január 29-én született Debrecenben, tavaly szeptember óta folytatja középiskolai tanulmányait a Kratochvil Honvéd Kadét képzésének keretében. A kempót édesapja hatására és példájára kezdte el: a magyarországi küzdősport-színtér sikeres versenyzője, Zilai Sándor egyben az edzője is.

Zétény az elmúlt hónapokban megfeszített erővel gyakorolt a spanyolországi megmérettetésre. Felkészülése három részre épült: egyrészt édesapja szakmai iránymutatása mellett – aki maga is ezüstérmet szerzett a tornán –, emellett lakóhelyén, Újfehértón a kempo-edzések mellett jiu-jitsu edzésekre is járt. A Kratochvilban 2. danos judo mesterfokozattal rendelkező testnevelő tanára szintén segítette. Emellett az intézmény minden támogatást megadott számára a részvételhez és az edzésekhez, így – a lelki motiváció mellett – külön engedélyezték számára a felkészülések és a versenyek miatti távollétet.

1599201763