Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: „a Magyar Honvédség a folyamatos fejlődés útján áll”

Lynx: mérföldkő a haditechnikai fejlesztések terén

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: Kormány Gábor archív felvétele |  2022. október 17. 9:22

„Hazánknak jól felfegyverzett, magabiztos, létszámában és technikai felszereltségében is elrettentő haderőre van szüksége. A Magyar Honvédség jelenleg a folyamatos fejlődés útján áll” - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország” című, illetve az M1 „Ma reggel” című, október 17-ei műsorában.

Miniszter_1017_M1

A honvédelmi miniszter aláhúzta: rengeteg munka kell még ahhoz, hogy a haderő elérje a bevezetőben említett célt.

„A Magyar Honvédség rendelkezik jövőképpel, ami szerint a haderő a hivatásos és szerződéses állományra épül, és területi alapon működő tartalékos rendszerrel egészül ki. A katonai szolgálat biztos életpályát nyújt. A közelmúltban a kormány döntése alapján minden állománykategóriában jelentős béremelés történt, így a különböző juttatásokkal együtt a katonai pálya a civil szakmákkal összehasonlítva is nagyon vonzóvá vált” – közölte a tárcavezető. Hozzátette: számtalan módon lehet csatlakozni a Magyar Honvédséghez és a jövőben egyszerűsíteni fogják a jelentkezés folyamatát. Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról is tájékoztatta a nézőket-hallgatókat, hogy a haderő nyújtotta különböző lehetőségek népszerűsítése miatt az év vége felé nagyobb reklámkampányba kezdenek.

„Aki csatlakozik hozzánk, nem csupán a hazáját segíti, hanem felejthetetlen élményeket is szerez. Felemelő egy ilyen közösséghez csatlakozni!” – fűzte hozzá a tárca első embere.

Mindkét műsorban szó esett az új haditechnikai eszközök beszerzéséről is. Szalay-Bobrovniczky Kristóf mérföldkőnek nevezte az új Lynx – azaz Hiúz – típusú páncélozott csapatszállító harcjármű megérkezését, amiből összesen 44 darabot fogunk átvenni, majd később további 178-at gyártunk Zalaegerszegen.

Lynx

„Ez az eszköz saját harci képességei, valamint a szállított katonák védelme, az egységek közötti kommunikáció terén is roppant modern. Az ilyen eszközök garantálják a honvédség védelmi képességét és azt az elrettentő erőt, amiről korábban szóltam. Ráadásul a Lynx, a hazai védelmi ipar új alapját képezi, ami egyrészt többszáz embernek biztosít majd folyamatos munkát és a gazdaság új hengere is lesz. Új szakmák is megjelennek majd és a hozzáadott hazai tudás egyedivé fogja tenni a hazánkban gyártott haditechnikai eszközöket. Egyébként nagyon helyes döntés volt, hogy már évekkel korábban elkezdtük a honvédség fejlesztését, nem vártuk meg úgymond, amíg háború tör ki a közvetlen környezetünkben” – utalt a tárcavezető az orosz-ukrán háborúra. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a háborúval kapcsolatban azt is hangsúlyozta: Magyarország a béke pártján áll és nem küld fegyvereket a régióba.

„Nagyon nehéz úgy a békére gondolni, hogy közben fegyverek áramlanak Ukrajnába. Több más országgal egyetemben mi úgy döntöttünk, hogy nem adunk fegyvert, inkább a saját haderőnk építésére koncentrálunk. Ugyan a NATO szövetsége a kollektív védekezésen alapul, mégis elsősorban képesnek kell lennünk saját magunkat megvédeni. Mi abban bízunk, hogy a fegyverek elhallgatnak és minél hamarabb elkezdődnek a tárgyalások. Addig is a nyáron elrendeltem, hogy a haderő alkalmazkodjon a körülményekhez, minden téren fokozzák a kiképzést. Ezért láthatunk például több katonai eszközt az utakon” – mondta a honvédelmi miniszter.

A két beszélgetésben Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta azt is, hogy az illetékes fórumokon hangoztatott véleménye szerint – mivel a NATO több tagállama fegyverrel támogatja Ukrajnát – a szövetségnek óvatosnak kell lennie, nehogy belesodródjon a háborúba.

A teljes televíziós beszélgetés ide kattintva tekinthető meg.