Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százmilliós amerikai segély Pakisztánnak

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. május 20. 10:18

Az Egyesült Államok 110 millió dolláros sürgős segélyt nyújt Pakisztánnak, hogy ezzel támogassa a Szvat-völgyi harcok elől elmenekült mintegy kétmillió ember ellátását – jelentette be kedden az amerikai külügyminiszter.

Hillary Clinton a washingtoni Fehér Házban újságíróknak elmondta: 100 millió dollárból humanitárius segélyt küldenek az otthontalanná vált menekülteknek. A fennmaradó 10 milliót az amerikai védelmi minisztérium folyósítja, közelebbről nem megjelölt célokra.

Clinton úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok Pakisztán-politikája az elmúlt három évtizedben zavaros volt. “Nem tudok más szót használni rá" – mondta, és leszögezte, hogy országa szükség esetén további segélyt folyósíthat dél-ázsiai szövetségesének.

Véleménye szerint a segélynyújtás nemcsak helyes cselekedet, hanem egyben alapvető fontosságú a globális biztonság szempontjából.

A segélyeket az amerikai haderő fogja Pakisztánba szállítani.Egyebek között 30 ezer családi segélycsomag, 5 ezer sátor, továbbá élelmiszer és lajtos kocsik érkeznek a humanitárius katasztrófa enyhítésére.

1595887252
A segély összegének egy részéből helyi termékeket vásárolnak a pakisztáni kereskedők támogatására. Az akcióban a közreműködő segélycsoportok a jobb koordináció érdekében e-mail üzeneteket küldenek majd a menekülteknek, akik közül soknak van mobiltelefonja.

Clinton azt is kérte az amerikaiaktól: mobiltelefonjukon a swat szót elküldve a 20222-es számra, adakozzanak 5 dollárt a pakisztáni menekülteknek, amit a külügyminisztérium munkatársai már megtettek.

Bár az Egyesült Államok 2002 óta 3,4 milliárd dollárral segítette Pakisztánt, Hillary Clinton zavarosnak nevezte az utóbbi három évtized washingtoni politikáját. Ezzel nyilván arra utalt, hogy Ronald Reagan elnöksége idején az 1980-as években Washington még az iszlamista felkelőket segítette a Szovjetunió ellenében. Clinton azt mondta, hogy Barack Obama elnök politikája – segélyek nyújtása és őszinte egyeztetés arról, mire van szüksége Pakisztánnak a tálib lázadók ellen – eltér minden korábban próbált módszertől.