Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szekcióülés Hódmezővásárhelyen

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. március 4. 8:46

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóalj adott otthont a Fegyvernemi Állandó Munkacsoport (FÁM) Műszaki Szekció ülésének Hódmezővásárhelyen február utolsó napjaiban.

A kétnapos rendezvényen a Magyar Honvédség legfelsőbb szintjétől egészen a végrehajtó alegységek parancsnoki állományáig képviseltette magát a műszaki szakma, ahol mindenek előtt – mint kiemelt napirendi pont – ismertették a FÁM működését újraszabályozó HM rendelet, mely új alapokra helyezi a fegyvernemek és szakcsapatok döntés-előkészítő, javaslattevő tevékenységét.

Az ülés napirendi pontjai között szerepelt továbbá a műszaki azonosító kóddal rendelkező állomány osztályba sorolási rendjéről szóló műszaki szakintézkedés tervezetének, a 2009-2018 közötti időszak technikai fejlesztési-, korszerűsítési koncepciójának, valamint a PÁHOLY-II típusú óvóhelykészlet alkalmazási lehetőségeinek megvitatása.
A munkacsoport ülésének tervezett napirendi pontjain felül érdemi javaslatok születtek az új típusú rakodó földmunkagép csapatpróbájával, az április hónap végén – immár hagyományosan – megrendezendő „Műszakiak Napja" rendezvény tervezési-, szervezési feladataival, illetve az április hónapra tervezett, lövész szakbeosztású főtisztek bevonásával, a lövész alegységek erődítési-, műszaki támogatási szükségletei témakörben végrehajtandó közös szekcióüléssel kapcsolatban.

Címkékműszaki