Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szenzorok mérik a katonák sisakjait érő erőhatásokat

Szöveg: Háború Művészete |  2008. január 17. 6:53

Az amerikai hadsereg a napokban számolt be arról a kísérlet sorozatról, amit egy új, a koponya számára nagyobb védelmet biztosító rohamsisak kifejlesztése céljából végeznek.

A kutatás során a most rendszerben lévő rohamsisakok belsejébe szenzorokat helyeztek el, amelyek adatokat szolgáltatnak a sisakot ért erőhatásokról, miközben azokat rendeltetésszerűen használják harci körülmények között. Így rögzítik például azokat a behatásokat, amelyek a harcjárművek belsejében, azok falának való ütközéskor, vagy a közelben felrobbanó lövedékek repeszei nyomán érik a sisakot.

A szenzorok két értéket mérnek: az esemény keltette erőhatás nagyságát és annak gyorsulását.

A mért adatok kiértékelését követően a kutatók mihamarabb szeretnének előállni egy, a katonák számára nagyobb védelmet biztosító rohamsisak kifejlesztésével, illetve fejleszteni kívánják a harcjárművek belsejében a megóvást biztosító eszközöket. A kísérletek egy távolabbi felhasználási célja – amire egyenlőre sajnos az egészségügyi társadalom még nincs felkészülve a traumás agysérülések diagnosztizálása.

A kísérletekben jelenleg a 101. Légiszállítású Hadosztály Afganisztánba készülő egységeinek katonáit vonták be. Tervezik a vizsgálatok kiterjesztését az iraki hadszintérre is. Ott a 4. Gyalogos Hadosztály katonái kapnak majd szenzorokkal felszerelt rohamsisakokat.

A kutatáshoz eredetileg két változat készült a sisakokból, egyiken belül, a másikon kívül helyezték el az érzékelőket, melyeknek súlya mindössze néhány gramm és áramellátásukat 6 hónapig egy gombelem biztosítja. Az érzékelők alaphelyzetben “stand-by" üzemmódban vannak. Egy esemény bekövetkezésekor automatikusan bekapcsolódnak, rögzítik annak értékeit, majd ismét automatikusan “stand-by" üzemmódba kapcsolnak vissza. Memóriájuk 527 esemény rögzítését teszi lehetővé. Az adatok kinyeréséhez a katonának nem kell mást tennie, minthogy egy számítógép USB portjához csatlakoztatja a sisakot, megnyomja a mentés gombot és az adatok azonnal bekerülnek a tárolásukra létrehozott adatbázisba.

A sisakon kívül elhelyezett érzékelőket egy külső műanyag borítással látták el, illetve erre még egy álzahuzatot húztak. Valószínűleg mindkét változattal felszerelik majd a csapatokat.

A katonák egyébként lelkesen vesznek részt a kísérlet sorozatban és remélik, hogy a kutatások meghozzák majd a várt eredményeket. Érzik azt is, hogy a hadsereg vezetése törődik velük és fontosnak tartja a testi épségük megóvását. Bár jelenleg is a világ legjobb felszereléseivel rendelkeznek, a hadsereg vezetése nem ül a babérjain, hanem előre tekint, és a védelmi eszközök következő generációjának kifejlesztésén serénykedik, hogy katonáik számára mégnagyobb biztonságot nyújthassanak.