Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szerb vadászgép tervek

Szöveg: honvedelem.hu / htka.hu |  2011. december 24. 18:37

Egy szerb védelmi illetékes minapi nyilatkozata szerint Belgrád 12–16 új vadászbombázó beszerzésével készül felfrissíteni megfogyatkozott légierejét.

„Két századnyi gép beszerzése a kapcsolódó fegyverzettel, kiképzéssel és tartalék alkatrészekkel vélhetően újabb kölcsön felvételét igényli majd" – nyilatkozta a Reuters által meg nem nevezett illető, aki elmondta, hogy a szerb légtér védelmét 12–16 géppel látják biztosítottnak, melyek becserzése hozzávetőlegesen egymilliárd euróból lenne megoldható.

Ranko Zivak dandártábornok, a szerb légierő parancsnoka a kéthetente megjelenő Odbrana szaklapnak egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy még az idei évben véglegesítik a beszerzéssel kapcsolatos tervek, ami után a szerb védelmi minisztérium a jövő évben felkéri ajánlattételre a kiszemelt gyártókat.

A vadászgépek tekintetében mindössze három felújított MiG–29-esből és egy tucat, a jövő évben nyugállományba kerülő MiG–21-eseből álló szerb légierő korábbi értesülések alapján az útjára indítandó tender kapcsán jelenleg az alábbi gépekkel szemez: Szu–30, JF–17, Gripen, Rafale, Eurofighter, F–16, és F/A–18.

1595929235

Szerb MiG-21-es a 2005-ös kecskeméti repülőnapon