Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szeretteink, értékeink, hazánk: megvédjük!

Szöveg: Páhy Anna | Fotó: Szilágyi Dénes |  2021. december 7. 11:12

Megtartotta online nyílt napját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (HHK) december 3-án. A honvédtisztképzés és a biztonságpolitika iránt érdeklődőket színes programokkal és hasznos információkkal várták az ország egyetlen katonai felsőoktatást folytató karának képzéseiről, felvételi követelményeiről, valamint a honvéd tisztjelöltek mindennapjairól.

NKE_online

A Ludovika TV stúdiójából közvetített és az NKE Facebook-oldalán élőben követhető eseményen az érdeklődők megismerkedhettek az alapképzésekkel: a katonai vezetői, a katonai üzemeltetői, a katonai logisztikai és az állami légiközlekedési szakkal, valamint az ezekhez kapcsolódó mesterképzésekkel is. Emellett képet kaphattak a civil nemzetközi biztonság- és védelempolitikai alap- és mesterképzésekről.

Az online nyílt nap során a haza szolgálata iránt elkötelezett, pályaválasztás előtt állók bepillanthattak a Magyar Honvédség kiképzésébe, „eltölthettek” egy napot a Campuson, betekinthettek az MH Ludovika Zászlóalj mindennapjaiba és tanúi lehettek az elsőéves honvéd tisztjelöltek ünnepélyes eskütételének is. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon végzett hallgatóktól pedig megtudhatták, milyen az élet az NKE után. Az érdeklődők hallhattak az Afganisztánban eltöltött missziós tapasztalatokról és a Kínában folytatott tanulmányokról is. A HHK képzései iránt érdeklődőknek lehetőségük volt élőben feltenni a képzésekkel és a felvételi követelményekkel kapcsolatos kérdéseiket is. Végül, de nem utolsó sorban virtuálisan látogatást tehettek a Ludovika Campuson és a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson is.

Joggal merült fel a kérdés, miért választja valaki a honvédtiszti hivatást? A HHK dékánja erre reflektálva köszöntőjében a kiszámítható, biztos életpályát, változatos élményeket és a nagyszerű lehetőséget említette a leendő hallgatóknak. Pohl Árpád dandártábornok úgy fogalmazott: „ha valaki hozzánk csatlakozik, olyan csapat tagja lesz, melyet összeköt a bajtársiasság, mindazonáltal szép és változatos életút elé néz. Életük egyik legfontosabb döntése előtt azt tanácsolom az érdeklődőknek, hogy alaposan tájékozódjanak az általunk ajánlott négy katonai és egy civil alapképzési szakunkról.”

A HHK oktatási dékánhelyettese elmondta: nem csak katonai képzés folyik a karon, de természetesen az a domináns a négy alapképzési szakon. A nemzetközi biztonság- és védelempolitikai alap- és mesterképzési szak civil képzés, de markánsan kötődik a védelmi szektorhoz, a katona és védelmi ismerethalmazhoz. Szászi Gábor ezredes hangsúlyozta: „a honvédtisztképzésen a jelöltek szerződéses jogviszonyban állnak a Magyar Honvédséggel, honvéd tisztjelölti jogviszonyban a Ludovika zászlóalj keretében, és hallgatói jogviszonyuk is van az NKE keretein belül. Ez a kettősség határozza meg a négyéves képzésüket, hiszen katonák és hallgatók is egyben.” Az ezredes beszélt a karon folyó gyakorlatorientált képzésekről is: négy év során összesen huszonkilenc hét gyakorlat várja a tisztjelölteket, ami nem az egyetemen, hanem csapatoknál, a Magyar Honvédség alakulatainál folyik. Ám ezen kívül is számos olyan gyakorlati feladatokat kapnak a hallgatók a tantermekben, melyek nem igényelnek kiképzőbázist, legyen szó szituációs játékokról vagy térképpel kapcsolatos feladatokról.

Létezik izgalmasabb dolog a repülésnél? Teszi fel a költői kérdést Ujvári Bence szolnoki pilótahallgató. „Mindenkinek a saját szakmája, hivatása a legjobb és legszebb, de izgalmasabbat a repülésnél, kifejezetten a katonai repülésnél, nehezen tudok elképzelni.” Az állami légiközlekedés szakos hallgató a mindennapjairól mesélt a leendő diákoknak. „Változatos feladatokat hajtunk végre, melyek egyre komplexebbek. A képzés során megpróbálnak minket minden lehetséges szituációra felkészíteni, olyanokra, amilyenek várhatnak ránk az avatás után. Úgy gondolom, fantasztikus lehetőséget kaptunk a szakon, mivel egyetemi szintű képzésen tanulhatunk a repülésről, akár pilótának, akár repülésirányítónak, akár műszaki irányba indul valaki.”

A már említett nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakon tanul Rozmán Tímea Krisztina, aki a HHK különleges civil szakjába engedett bepillantást, ahol a hadtudományi tárgyak mellett nemzetközi tanulmányokkal is foglalkoznak. A hadtörténelem, információs műveletek és katonai stratégia mellett lehetőségük van a nemzetközi jog, az alkotmányjog vagy az integrációtörténet világába történő tágabb betekintésre is. „Nagyon sok lehetőségünk van ismerkedni a hivatásosokkal, sőt lehetőség van arra is, hogy integrálódjunk közéjük vagy ők közénk. Mindkét eset kiváló példa a közös munkára, a hatékony együttműködésre” – fogalmazott a hallgató.

Az NKE HHK hallgatói beszámoltak a diákélettel kapcsolatos tapasztalataikról is. Elmondták, hogy az egyetemi diákélet nem szigorú, hanem következetes. Elvárás a tudás, a hozzáértés. Intézményi és kari szinteken egyaránt rendkívül változatos programlehetőségek várják a diákokat az NKE-n a gólyabáltól, a HÖK rendezvényein át a sportrendezvényekig. Abban mindannyian egyetértettek, hogy „nyüzsgő diákélet” jellemzi a HHK-t és az egész NKE-t.

Forrás: uni-nke.hu