Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szilárd alapok

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. február 12. 16:17

Január végén befejeződött a három hónapot átölelő Egységes Gyalogostiszti Felkészítés, amelynek keretében a résztvevők a vezetői képességeiket fejleszthették.

MH_2024_02_borito

A tizenkét hetes tanfolyamon több mint háromszázan vettek részt, köztük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán (NKE HHK) tavaly végzett hadnagyok, a Magyar Honvédség katonai végzettség nélküli, legfeljebb századosi rendfokozatban szolgáló tagjai, illetve az NKE HHK elsőéves hallgatói.

A kurzust sikeresen teljesítők Kajári Ferenc altábornagytól, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettesétől és dr. Lippai Péter dandártábornoktól, az NKE HHK megbízott dékánjától vehették át az okleveleiket. A Táborfalván megtartott ünnepi eseményen az altábornagy rámutatott: a honvédségnek megfelelően felkészített, kiképzett és elhivatott katonákra van szüksége. Hozzátette: az Egységes Gyalogostiszti Tanfolyamot sikeresen elvégző katonák markáns fejlődésen mentek keresztül az elmúlt hónapokban – nem csupán a vezetői alkalmasság terén, de a fizikai képességeiket tekintve is javultak.

További részletek a Magyar Honvéd magazin február 16-án, pénteken megjelenő számában!