Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szingapúr olasz kiképzőgépeket rendelt

Szöveg: JETfly |  2010. szeptember 30. 20:38

Az olasz Finmeccanica vállalat a napokban jelentette be, hogy a szingapúri védelmi minisztérium 12 darab M-346 Master típusú kiképzőgépet rendelt. Tervek szerint az első repülőgépek átadása 2012-ben kezdődik meg, az üzlet ellenértéke megközelíti a 250 millió eurót.

Az M-346-os típus a szingapúri védelmi minisztérium kiképzőgép tenderén győzedelmeskedett még 2010 júliusában. A szingapúri tenderen a győztes Finmeccanica vállalaton kívül a brit BAE Systems a Hawk-kal, valamint a dél-koreai KAI a T-50 Golden Eagle típussal vett részt. Érdemes megemlíteni, hogy a brit vállalat típusa már 2008 júliusában „elvérzett", mivel a repülési képességek terén alulmaradt a vetélytársaival szemben.

Az üzlet a Finmeccanica vállalattal igen gyorsan megszületett, mely cég az Egyesült Arab Emirátusok kiképzőgép tenderén is győzedelmeskedett. Abban a versenyben is a Hawk és a T-50-es, mint ahogy ez esetben is vereséget szenvedett, azonban az Egyesült Arab Emirátusok kormánya még nem nyújtotta be a konkrét megrendelésről szóló szerződést.

1595907981