Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíria szerint a török gép lelövése nem volt ellenséges akció

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. június 24. 8:05

Damaszkusz szerint a szíriai légteret megsértő török katonai repülőgép lelövése nem szándékos akció volt, és nem minősíthető a szomszédos Törökországgal szembeni ellenséges lépésnek.

Mindezt a szíriai külügyminisztérium szóvivője jelentette ki egy török televíziónak június 23-án, szombaton. A szóvivő nyilatkozata szerint Szíria szuverén jogát gyakorolta egy légterét megsértő ismeretlen repülőgéppel szemben. A minisztérium képviselője azt állította: Damaszkusz nem tudta, hogy a szóban forgó gép török repülőgép.

A szóvivő kijelentette, hogy Szíria segíti Törökországot a lelőtt gép pilótáinak és roncsainak felkutatásában.

Nem sokkal korábban Abdullah Gül török államfő azt nyilatkozta, hogy az incidens nyomán Ankara minden szükséges intézkedést meghoz. Az elnök közölte ugyanakkor, hogy állandó kapcsolatban állnak a szíriai hatóságokkal.

Az AP hírügynökség török hivatalos személyiségekre hivatkozva arról számolt be, hogy Törökország megtorló lépéseket is fontolóra vesz, de ezzel összefüggésben részleteket nem közölt.

Közben Recep Tayyip Erdogan kormányfő a történtek miatt ismét összehívta a legmagasabb rangú politikusokból, illetve katonai vezetőkből álló nemzetbiztonsági tanácsot.

A török légierő F4-Phantom típusú vadászgépe péntek délben tűnt el a radarokról a Szíriával szomszédos törökországi Hatay tartománytól délnyugatra, 15 kilométerre Latakia szíriai kikötővárostól. Nem tudni, hogy milyen feladatot teljesített a repülőgép, amely szemtanúk szerint nagyon alacsonyan repült. Damaszkusz beismerte, hogy a szíriai partoknál eltűnt török gépet a szíriai légierő lőtte le. A hadsereg szerint a gép a szíriai területi vizek fölött haladt.

A török és a szíriai parti őrség szombaton közösen kereste a lelőtt gépet és a pilótákat. A kutatásba bekapcsolódott a szíriai légierő és haditengerészet is.

Megfigyelők az ankarai, valamint a damaszkuszi nyilatkozatokból arra következtettek, hogy két ország el akarja kerülni, hogy katonai konfliktusba keveredjen a gép lelövése miatt. Erre következtettek Gül államfő nyilatkozatából is, különös tekintettel arra, hogy az elnök közvetve elismerte a szíriai légtér megsértését.

A Szíriával és Törökországgal egyaránt határos Irak ezzel egy időben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az incidens nyomán nem zárható ki a szíriai konfliktus átterjedése más országokra.

Ban Ki Mun ENSZ főtitkár „mérsékletre" szólította fel a feleket, és sürgette, hogy a történteket diplomáciai csatornákon keresztül kezeljék.

A két ország egymás szövetségese volt 2011 márciusáig, az Aszad elleni népfelkelés kirobbanásáig. Azóta Ankara a szíriai rezsim egyik legélesebb bírálója. Damaszkusz viszont azzal vádolja Törökországot, hogy fegyverekkel és pénzzel támogatja a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen harcoló felkelőket.