Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Születésnapot ünnepeltek Veszprémben

Szöveg: Németh Szilvia őrnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2021. augusztus 15. 13:59

Egyéves fennállása alkalmából tortával köszöntötte az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka az alakulat állományát.

MH LMVIK  (1)

Berec Zoltán dandártábornok köszöntőjében kiemelte: az egy évvel ezelőtti szervezeti átalakítással jelentősen megerősödött a központ műveleti vezetés-irányítási képessége, ezáltal pedig alkalmassá vált arra, hogy hatékonyan koordinálja és szervezze a légierő csapatainak tevékenységét mind béke-, mind pedig békétől eltérő időben. A parancsnok kitért a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program eredményeként megvalósuló radarbeszerzésre is, amely által a legmodernebb technikai eszközök állnak majd az alakulat rendelkezésére hazánk légtere biztonságának garantálására.

MH LMVIK  (2)

A köszöntő zárásaként Berec dandártábornok köszönetet mondott a teljes állománynak az elmúlt időszakban tanúsított megfeszített munkáért mind a szakfeladatok, mind pedig a járványügyi veszélyhelyzet kezelése érdekében végzett feladatok tekintetében.

MH LMVIK  (3)