Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Takács István szakaszvezető Európa-bajnok

Bognár Erika szakaszvezető ezüst-, Lévai Zoltán őrmester bronzérmes

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: MTI |  2023. április 23. 7:50

A Zágrábban zajló birkózó Európa-bajnokságon szombaton a Magyar Honvédség Sportszázad katonasportolói közül Takács István szakaszvezető aranyérmet nyert a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában, míg a 77 kilogrammosok mezőnyében Lévai Zoltán őrmester bronzérmet szerzett. Előtte csütörtökön Bognár Erika szakaszvezető végzett másodikként az 55 kilogrammos női mezőnyben.

Takács_István_birkózó_Eb_arany (10)

A pénteki versenynapon az U23-as világ- és Európa-bajnok Takács István a szerb Dicskov és a román Ojog ellen két sima győzelemmel, majd a bolgár Novikovval szemben egy nagyon nehezen kiharcolt sikerrel került a négy közé. Az elődöntőben a komoly eredménnyel nem rendelkező svájci Damian von Euw várt rá. Az összecsapás előzetesen egyértelműen Takács szakaszvezető sikerét ígérte, és a 23 éves magyar birkózó remek teljesítménnyel érvényesítette is a papírformát. Egy négypontos akcióval 5–1-es előnybe került, és azt a mérkőzés végéig könnyed birkózással őrizte meg. A szombati fináléban a török Ali Cengiz várt rá.

„Egy éve nem gondoltam volna, hogy most itt állhatok, mert mély gödörben voltam, az idén viszont jó formában küzdöttem a válogatóversenyeken, és most is. Számítottam arra, hogy döntőbe jutok, mert mindenkivel birkóztam már korábban az ágamon. A bolgárnak visszavágtam, a többieket pedig korábban is vertem már meg” – nyilatkozta Takács István az elődöntőt követően.

Takács_István_birkozo_Eb (4)

A finálé a szokásos állóküzdelemmel kezdődött, a bírók másfél perc után a törökök vb-bronzérmesét figyelmeztették (1–0) és Takács próbálhatott akciót indítani lentről. Ő az emelést választotta, ám Cengiz jól védekezett, és bár nagy nehezen sikerült a levegőbe emelnie őt a magyar birkózónak, a török belefogott az indításba és Takács a hátára esett, majd nagy nehezen kimozgott a veszélyes szituációból. A bírók ugyanakkor előbb gáncs miatt intették a törököt, de videózás után a zsűri úgy ítélte meg, hogy Cengiz nem szabálytalankodott, így ő kap két pontot a kontráért és Takácsot küldik le a szőnyegre (1–2).

A szünet után továbbra is Takács István volt a meggyőzőbb és még a szakasz elején karberántás után mögé tudott kerülni (3–2), ráadásul a törököt mezrángatásért meg is intették (5–2), így Takács az egypontos hátrányból hárompontos előnyt „varázsolt”, mellyel remekül gazdálkodott, s összességében magabiztos győzelmet aratva szerezte meg az Európa-bajnoki címet.

Takács_István_birkózó_Eb_arany (6)

„Nagyon boldog vagyok. Sajnos elhibáztam az akciómat az elején és nehéz helyzetbe kerültem, váltanom kellett, és nagyon örülök, hogy sikerült. Az első öt perc nagyon kemény volt, az utolsó már nem annyira. Büszkeséggel tölt el az aranyérem és örülök, hogy nem okoztam csalódást a családomnak, a barátaimnak, akik itt szurkoltak nekem” – nyilatkozta a diadalt követően a Sportszázad klasszis birkózója.

Az U23-as világ- és Európa-bajnok 23 éves magyar klasszis felnőtt karrierje eddigi legnagyobb sikerét aratta, egyúttal a magyar küldöttség egyetlen aranyát szerezte meg.

Lévai_Zoltán_birkózó_Eb (8)

A tavaly világbajnoki, három éve Európa-bajnoki második Lévai Zoltán őrmester pénteken két mérkőzést nyert, az azeri Szulejmanov, illetve a grúz Lomadze ellen, kiváló birkózással. Az már viszont előzetesen biztos volt, hogy az elődöntője nem lesz egyszerű, mivel a 2017-ben világbajnok szerbiai Nemes Viktorral kellett küzdenie.

A találkozót Lévai őrmester úgy kezdte, ahogy a korábbi meccseit, nagy iramot diktált és sikerült leküldetnie riválisát (1–0). Lentről kissé megküzdött a megfelelő fogás kialakításával, de meg tudta emelni Nemest, a dobás azonban elmaradt, a vajdasági birkózó visszaesett a szőnyegre. Lévai ugyan felette volt, de nem próbálkozhatott újra, mivel a mérkőzésvezető már sípolt. A 27 éves katonasportoló értetlenül fogadta a döntést, egyáltalán nem értett vele egyet. A folytatásban állásból kellett tovább küzdeni, Lévai pedig igyekezett fogást találni ellenfelén, de nem járt sikerrel.

A második menetben mindkét birkózó hatalmas elánnal vetette magát a küzdelembe, Nemes le akarta küldetni parterbe Lévait, míg ő szerette volna elkerülni ezt. Végül nem sikerült neki, egy perc után le kellett hasalnia a magyarnak (1–1), és Nemes kezdeményezhetett, amire bőven kapott időt a mérkőzésvezetőtől, de nem tudott akciót csinálni. Ezzel együtt is a később szerzett pont miatt Nemes volt kedvezőbb helyzetben, és a végéig láthatóan szinte csak arra ügyelt, hogy Lévai ne tudja meglepni. A Sportszázad kiválósága ugyan mindent megpróbált, de az idő úgy járt le, hogy nem tudott változtatni az eredményen.

Lévai_Zoltán_birkózó_Eb (4)

A harmadik helyért szombaton este a moldovai Alexandrin Gutuval kellett volna megküzdenie, de riválisa sérülés miatt nem állt ki a meccsre.

„Én szívesen birkóztam volna vele, de persze meg is könnyebbültem, hogy így alakult. Egy órával a meccs előtt tudtam meg, hogy sérült, egész nap úgy készültem, hogy birkózom ma. Persze azért bemelegítettem, mert láttunk már olyat máskor, hogy valaki, éppen egy moldovai egyébként, így tréfálta meg az ellenfelét” – nyilatkozta Lévai Zoltán, aki azt is elmondta, hogy már pénteken sikerült túltennie magát az elveszített elődöntőn.

A 2020-ban Eb-második Lévai Zoltán 2021-ben szívizomgyulladást kapott és hosszú hónapokat kellett kihagynia, azt követően viszont jól sikerült a visszatérése és a tavalyi, belgrádi világbajnokságon ezüstérmet nyert.

Bognár_Erika_birkozo_Eb_1jpg

Bognár Erika szakaszvezető még csütörtökön nyert ezüstérmet nyert a nők 55 kilogrammos kategóriájában.

A Sportszázad katonasportolója szerdán a francia Tatiana Debient, majd a német Annika Wendlét felülmúlva jutott a döntőbe, melyben a címvédő román Andreea Anával csapott össze.

Bognár Erika nagyot küzdött, de nem volt esélye ezúttal a sikerre, 8–0-ra alul maradt, viszont így is karrierje eddigi legfényesebb diadalát aratta. „Birkóztam már többször Anával edzőtáborban, kontrollmeccseken, ezeken sikerült pontot szereznem ellene, de ez egy Európa-bajnoki döntő volt és ez más kávéház. Ez most így alakult, de örülök és vagyok a teljesítményemmel” – nyilatkozta a 23 éves sportoló.