Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Találkozás az Istennel, találkozás egymással”

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: archív |  2022. szeptember 7. 11:07

„Valójában minden emberi találkozás arra irányul, hogy az Istennel találkozzunk” – fogalmazott Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök, katonai ordinárius az M1 Ma reggel című műsorában, szeptember 7-én. A HM Katolikus Tábori Püspökség szeptember 10-én, szombaton már a huszonhatodik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Katonai Zarándoklat és Családi Napot a Nagyboldogasszony Bazilikában, Gödöllő-Máriabesnyőn.

bertanyito

„Találkozás az Istennel, találkozás egymással, találkozás az embernek az emberrel, találkozás a katonáknak a katonacsaládokkal, a gyerekeknek azokkal, akikkel együtt voltak a nyári táborban. Valójában minden emberi találkozás arra irányul, hogy az Istennel találkozzunk. A távlati cél az, hogy bejárjuk Magyarország összes zarándokhelyét” – foglalta össze a huszonhatéves múltra visszanyúló zarándoklat és családi nap közösségépítő alapjait Berta Tibor dandártábornok. A katonai ordinárius elmondta: a hagyományaiknak megfelelően az idei egész napos összejövetel is gyalogmenettel kezdődik. Az egykori és a jelenleg is aktív katonák és családtagjaik, valamint a programokra előzetesen regisztrálók reggel 6:30-kor 11 kilométeres gyalogmenetre indulnak Markovics Milán Mór őrnagy, pasztorális helynök vezetésével.

„Az Istennel való találkozásunk mindig szentmise keretében történik. Erre is irányul a zarándoklatnak a mottója, hogy megpróbáljunk az Isten ismeretben elmélyedni. Én azt hiszem, hogy a legfontosabb az, hogy az emberek, akik az ország távoli részeiről jönnek, találkozzanak egymással” – hangsúlyozta a katolikus tábori püspök, aki 10:30-tól katonai tiszteletadás mellett, ünnepi szentmisét mutat be a Bazilika szabadtéri oltáránál.

berta2

Az Ukrajnában dúló háború kapcsán Berta Tibor dandártábornok kiemelte: „ebben a zarándoklatban is, valamiképpen meg szeretnénk jeleníteni azt, hogy a békére mindenképpen szükségünk van”. Az ember belső békéjének fontosságára és erejére rámutatva a katolikus tábori püspök hozzátette: „én azt hiszem, hogy pontosan most, amikor nem messze tőlünk háború dúl egy szomszédos országban, akkor nekünk a mindennapjainkban is meg kell találnunk a békét. Valójában a saját lelkünkben kell az Istennel való kapcsolatunkban békét teremtenünk, ami kihat erre a világra”.

A szentmisét követően dr. Alácsi Ervin János alezredes, általános helynök ismerteti a Nagyboldogasszony Bazilika történetét. A zarándoklat családi napjához kötődő programok fél 9-kor kezdődnek a Nagyboldogasszony Bazilika melletti füves területen, ahol kézműves foglalkozásokkal, óriás csúszdás légvárral, élő biliárd focival, gólyalábas utcaszínházzal és más programokkal várják a gyermekeket és szüleiket. A Nemzeti Katonai Zarándoklat és Családi Nap 14.30-kor, hálaadó imádsággal zárul.