Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tálib lázadók felmondták a békemegállapodást

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. június 30. 12:12

A pakisztáni tálib lázadók felmondták a kormánnyal tavaly februárban kötött békemegállapodást a törzsek ellenőrzése alatt álló Észak-Vazirisztán tartományban.

Döntésüket a folytatódó amerikai rakétatámadásokkal és a hadsereg ellenük indított offenzívájával indokolták. A békemegállapodást azután mondták fel, hogy a hadsereg szóvivője megtorlással fenyegette meg a szélsőséges fegyvereseket bujtató törzseket egy hét végi tálib rajtaütést követően, amelyben 16 katona vesztette életét.

Az egyezség felbontásáról Ahmadullah Ahmadi, a helyi tálib parancsnok szóvivője tájékoztatta az amerikai hírügynökséget hétfőn telefonon.

A Háfiz Gul Bahadur vezette tálib fegyveres csoport és a kormány között létrejött békemegállapodásnak köszönhetően az Afganisztánnal határos Észak-Vazirisztánban eddig viszonylagos nyugalom volt a szomszédos Dél-Vazirisztánhoz képest, ahol a hadsereg offenzívára készül az ottani tálib parancsnok, Baitulla Mehszúd és harcosai ellen. Mehszúdot tartják felelősnek a dél-ázsiai országban végrehajtott számos öngyilkos merényletért és Benazir Bhutto volt miniszterelnök meggyilkolásáért. Fejére 50 millió rúpia (csaknem 120 millió forint) vérdíjat tűztek ki.

A kormányerők ezzel párhuzamosan folytatják előrenyomulásukat az ország északnyugati részén lévő Szvat-völgyben is, ahol szintén összeomlott az ottani békemegállapodás.

A hadsereg – állítása szerint – mintegy 1600 fegyverest ölt meg az utóbbi két hónapban a völgyben és környékén.

Az Egyesült Államok nem ért egyet azzal a gyakorlattal, hogy az iszlámábádi kormány megpróbál kiegyezni a tálibokkal vagy az iszlamistákat képviselő törzsi vezetőkkel az Afganisztánnal határos térségekben, mert megítélése szerint a lázadók csak erőgyűjtésre használják fel a fegyvernyugvást.