Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tankban utazik – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. január 16. 11:30

Néhány évtizede még sürgő-forgó technikusok, szerelők, szovjet harcjárművek tucatjai és bőséges raktárkészlet jellemezte a néhai néphadsereg tapolcai 8. harckocsiezredének (MN6904; később dandár) telephelyét. Napjainkban Vitárius György igazgatja az ingatlant, melynek jellege azonban cseppet sem változott.

MH_2021_január_borító

Tizenöt évnyi szenvedélyes gyűjtőmunka eredménye az, ami ma Tapolcán, ezen a telephelyen Vitárius György jóvoltából látható. No meg egy 2006-os, szerencsés találkozásé: egy filmes díszletezővel, – illetve szaknyelven mondva berendezővel – Tóth Istvánnal.

– Beszélgetéseink során rendszeresen panaszkodott, hogy szinte minden haditechnikai eszközt külföldről kell bérelnie a filmgyártáshoz. Idehaza gyakorlatilag semmi nincs, nemhogy Tigris harckocsi – mesél a kezdetekről Vitárius György, aki első lelkesedésében csakhamar elkezdte összeállítani a második világháborús német hadiipar egyik csúcstermékének másolatát.

– Hallottam, hogy az oroszok tervrajz alapján, az alkatrészek java részét újra legyártva összeraktak egyet, így magam is ezen az úton indultam el. Persze a próbálkozásom nem vezetetett eredményre, pusztán a lelkesedés kevésnek bizonyult. Mígnem sikerült megvennem egy T–55-ös harckocsi alvázát, és arra építettem meg a Panzerkampfwagen VI, közismert nevén a Tigris pontos replikáját – tudjuk meg a gyűjtőtől.

Míg házigazdánk az építés körülményeiről mesél, körbe is járjuk a második világháború legfélelmetesebb harckocsiját: testközelből döbbenetes jelenség a három méter magas monstrum. Ahogy végigsimítjuk oldalán a mágneses aknák megtapadását akadályozó rücskös zimmerit paszta utánzatát, csak egyetérteni tudunk azzal a – második világháborús kanadai harckocsizónak tulajdonított – kijelentéssel, miszerint a Tigrisekben egyetlen jó volt, mégpedig az, hogy kevés készült belőlük.

További részletek a Magyar Honvéd magazin január 15-én megjelent számában!